Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 23 vendég böngészi
Címlap Archívum
Zrínyi Ilona matematikaverseny PDF Nyomtatás E-mail
2021. július 02. péntek, 05:23
A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány az idei tanévben is megrendezte a Zrínyi Ilona matematikaversenyt. A versenyt teszt formájában bonyolították le, a járványügyi helyzetnek megfelelően mindenki a saját iskolájában írta meg.

 

A verseny elsődleges célja a matematika népszerűsítése. Az összeállított feladatsorokkal elsősorban a tanulók logikus gondolkodását kívánták mérni.

A verseny szabályai: A versenyen a feladatok megoldására a 2-4. osztályos tanulóknak 60 perc (25 feladat), az 5-6. osztályos tanulóknak 75 perc (25 feladat), a 7-12. osztályos tanulóknak 90 perc (30 feladat) áll rendelkezésükre. A feladatok szövege után öt lehetséges válasz (A, B, C, D és E) található, amelyek közül pontosan egy a helyes. A kódlapon a feladatok sorszáma melletti öt négyzet közül a helyes válasz betűjelének megfelelő négyzetbe -et kell sötétkék vagy fekete tollal, jól láthatóan beírni, a többi négy négyzetet pedig üresen kell hagyni.

2021. május 12-én intézményünkben 89 fő diák töltötte ki a tesztlapot. Az eredmények értékelése egyéni teljesítmény alapján történik.
A megyei díjkiosztó ünnepségre az évfolyamok legjobb diákjai és csapataik kapnak „virtuális” meghívást, a kiírásnak megfelelően.
 
Diákjaink évről évre képviselik magukat a megyei díjkiosztón.

Iskolánkból az alábbi tanulók lettek díjazva:

Egyéni:
2. osztály:

8. hely: Máthé-Magyar Dominik (felkészítő tanító: Balog-Dezső Orsolya)

3. osztály:
3. hely (ORSZÁGOS DÖNTŐS): Tarr Gábor (felkészítő tanító: Seres Katalin)

5. osztály:
8. hely: Varga Péter (Felkészítő tanára: Borbás Edit)
15. hely: Rickert Dávid (Felkészítő tanára: Borbás Edit)

6. osztály:
12. hely: Gyerkó Anna (Felkészítő tanára: Lucza László)

8. osztály:
15. hely: Gortva Levente (Felkészítő tanár: Lucza László)

Csapatverseny:
3. osztály:
2. hely: Gagov Borisz, Malkócs Dávid, Tar Gábor (Felkészítő tanítók: Oltyán Gyula, Seres Katalin)

Eredményt hirdettek a Csongrád-Csanád megyei általános iskolák között is. Itt az előkelő negyedik helyezést értük el.

Gratulálunk a tanulóknak és a felkészítőiknek!

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template