Elektronikus napló

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 277 vendég böngészi
Címlap Archívum
Megyei népdaléneklési verseny Szegeden – derekegyházi díjazott PDF Nyomtatás E-mail
2014. november 27. csütörtök, 16:16
A szegedi Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Művészeti Iskola és Kollégium az idén, 2. alkalommal hirdette meg az alsó tagozatos tanulók részére a megyei népdaléneklési versenyt, amely november 20-án délután került megrendezésre.

 

A derekegyházi tagiskolát 3 tanuló képviselte: Varjú Mariann 1. osztályos, Remzső Veronika 2. osztályos (felkészítő: Tricskó Márta) és Remzső Angéla 4. osztályos (felkészítő: Gulyás Szilvia) tanuló.

 


Rengeteg szép és különleges népdalt hallhattunk a délután folyamán. A nagyon igényes előadások közül hosszas tanakodás után választotta ki a zsűri a legjobbakat.

 


Tanítványaink nagyon szépen helyt álltak a kiegyenlített mezőnyben. Közülük Varjú Mariann előadását 3. hellyel jutalmazta a zsűri. 
Gratulálunk mindhárom tanítványunknak!


Köszönet illeti a gyerekek szüleit, akik maguk is részesei voltak a felkészülés folyamatának, valamint a Szülői Munkaközösséget az utazásunk támogatásáért.

Tricskó Márta

 

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template