Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 37 vendég böngészi
Címlap Archívum
Balambér napok PDF Nyomtatás E-mail
2015. március 14. szombat, 08:35
alt Iskolánkban március 5-19. között rendeztük meg a már hagyományos Balambér napokat, melynek keretein belül többfajta programot hirdettünk óvodások számára.


A sorozat részeként március 12-én a Balambér játszóházba hívtuk, a nagycsoportos óvodásokat és családtagjaikat.
Az intézmény beiskolázási körzetéhez tartozó óvodákból az óvó nénikkel, máshonnan pedig a szülőkkel érkeztek a gyermekek.

A játékos kavalkádon jelenlévők először megtekintették az iskola második osztályosainak műsorát, majd kézműves foglalkozásokon, változatos ügyességi játékokon vehettek rész, többek között ismerkedhettek az interaktív táblák „varázslataival”.

Egyik helyszín volt - többek között - a Betűország, ahová csak próbatétellel lehetett bejutni. Ha a próbát teljesítették akkor beléphettek a birodalomba és ott mindenkit tiszteletbeli betűkirályfivá és betűkirálylánnyá koronáztak. Mivel a húsvéti nyuszik nem hozták el az ajándék tojásokat, így mindenki magának márványozhatott egyet. Bence nyuszi és Sziszi nyuszi (akiknek a tojásokat kellett volna hozni) mégis csak előkerültek és a tojásokért kárpótlásként, játszótársaik lettek a gyerekeknek.

A leendő első osztályosok nagy örömmel ültek be a padokba, bátran ismerkedtek meg várható tanítóijaikkal.

A szülők menet közben, és a program utáni feltehették kérdéseiket a pedagógusoknak, tudhatták meg az iskola elképzeléseit a következő tanévvel kapcsolatban.

 

Képek:

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template