Elektronikus napló

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 47 vendég böngészi
Címlap Archívum
Országos Curie környezetvédelmi verseny PDF Nyomtatás E-mail
2015. május 21. csütörtök, 13:56
Április 18-án zajlott Szolnokon az országos Curie környezetvédelmi verseny döntője. Iskolánkat három felsős csapat képviselte. (Két 6. b és egy 7. b osztályos csapat.)

 

 

A felkészülés év eleje óta zajlott. Három írásbeli forduló után jutottak a csapatok a területi versenyre, majd onnan, mint I. és II. helyezettek az országos döntőre.


A felkészülés során a gyerekek rengeteg hasznos információt szereztek a környezetüket veszélyeztető dolgokról, s arról, hogy hogyan kellene élni ahhoz, hogy megállítsuk vagy visszafordítsuk e folyamatokat.


A döntőre benevezési feladatként egy íróasztalra tehető tárgyat kellett készíteniük újrahasznosított anyagokból. Igazán nagyon változatos és ötletes tárgyak születtek!


Az írásbeli feladatlap igen nehéz volt, bár előre megadott tematika alapján állították össze. Nagy megpróbáltatást jelentett a szóbelire való felkészülés is, melynek témája valamely Szenteshez kapcsolódó Hungarikum volt. A nagyon igényesen megírt párbeszédes szöveghez PowerPoint–os bemutatók születtek, és hangosan, szépen, érthetően jó előadásokkal kellett időre elmondaniuk.


Arra nagyon büszkék vagyunk, hogy a 7. évfolyam csapata a 23 döntős csapat közül a II. legjobb szóbeli pontot gyűjtött be, s csak 0,5 ponttal maradt le a legjobbtól.

Az országos döntőn az alábbi kimagasló eredmények születtek:
 
7-8.os korcsoportban:

4. helyezés: Fekete Tamás, Kádár Győző és Pádár Kristóf

Felkészítő tanár: Janiga Lászlóné

5-6. évfolyamos korcsoportban:
10. helyezés: Sántha Máté, Szabó László és Orosz Márk
11. helyezés:  Német Anna és Sarusi-Kis Olivér
Mindét csapatot Matajsz Márkné Ferencz Anita és Kondorosi Krisztina készítette fel.

Janiga Lászlóné, Ferencz Anita

 

Képek:

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template