Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 35 vendég böngészi
Címlap Archívum
Varga Tamás Országos Matematika verseny megyei fordulója PDF Nyomtatás E-mail
2016. február 16. kedd, 14:50
A Varga Tamás Országos Matematika verseny megyei fordulójának egyik színhelye volt iskolánk. A 2016. január 19-én  14-16 óra között megrendezett versenyen öt feladatot kellett megoldaniuk a versenyzőknek.

 

Intézményünk tanulói az I. kategóriában indultak, mivel ebben a heti kötelező óraszáma matematikából legfeljebb 4 óra.  A versenyen a magyarországi iskolák 7. és 8. évfolyamos tanulói vehettek részt.


Az alábbi eredmények születtek:
7. évfolyam (38 induló):

3. hely: Mácsai Kristóf
4. hely: Takács Vendel
6. hely: Ludányi Levente és Sántha Máté
Felkészítőjük: Lucza László

8. évfolyam (47 induló):
3. hely: Szilágyi Anna
12. hely: Urbancsok Evelin.
Felkészítőjük: Szabóné Borbás Edit

A megyei forduló első három helyezettje évfolyamonként és kategóriánként oklevél és tárgyjutalom díjazásban részesül.
A megoldásokat évfolyamonként és kategóriánként külön értékelték. Az országos fordulóba csak a megfelelő pontszámot elért tanulók jutottak be.


Iskolánkból pontszáma alapján Szilágyi Annának sikerült az országos döntőbe jutnia!

Gratulálunk!

 

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template