Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 33 vendég böngészi
Címlap Archívum
Kép, nyelv, játék a Kosztában PDF Nyomtatás E-mail
2017. május 09. kedd, 13:31
Egy sikeres pályázat zárása

Az októberi alakuló foglalkozások óta 5 hónap telt el, amikor március 13-án megtartottuk projektzáró rendezvényünket, melyre meghívtuk iskolánk összes 7-8. osztályos tanulóját, és több helyszínen mutattuk be elvégzett munkánk eredményét.

 

Rövid megnyitó után angolos vendégeink kipróbálhatták az általunk készített King Arthur társasjátékot, a lovagkori fegyverdominót és a Tudor családfakirakót. A játékot filmvetítés, prezentáció és számítógépes kahoot-kvíz tarkította. Frissítőként angol tejes teát és gyümölcs- salátát kínáltunk.


A németet tanuló diákok három helyszínen nyerhettek bepillantást a projekt témáiba. Lovagi játékokon vehettek részt, interaktív feladatok segítségével mutattuk be a német történelem 5 korszakát. Filmrészletek megtekintése mellett gyógynövény-dominóval játszhattak és virtuális sétát tettek a neuschwansteini kastélyban. Süteménnyel és gyümölcsteával vendégeltük meg a résztvevőket.
A délelőtt folyamán a pályázat során elkészített munkákból az érdeklődők kiállítást tekinthettek meg.

 


 

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template