Elektronikus napló

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 44 vendég böngészi
Címlap
Városi Pedagógusnapi Ünnepség PDF Nyomtatás E-mail
2016. június 21. kedd, 11:30
Szentes Város Önkormányzata és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szentesi Tankerülete 2016. május 27-én tartotta a Városi Pedagógusnapi ünnepséget a Megyeháza KKK dísztermében.

 

Szirbik Imre polgármester úr és Molnárné Tóth Györgyit, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szentesi Tankerületének igazgatónője köszöntötte a kitüntetett pedagógusokat, vendégeket. Ünnepi műsort adott a Margaréta Citerazenekar.
 
 Dr. Holecska János Antalné sz. Jandsó Klára Éva
 (arany díszoklevél)


1966-ban szerezte meg általános iskolai tanító oklevelét a Jászberényi Tanítóképző Intézetben. Pályáját Szegváron kezdte az általános iskola alsó tagozatán, majd Szentesre a Deák Ferenc Általános Iskolába került, ahol később a korrekciós osztályt vezette. 1980-ban az akkor megnyíló Hámán Kató Iskolába folytatta pedagógiai munkáját 1996-ig, nyugdíjba vonulásáig. Munkájával mindig elégedettek voltak, több alkalommal kapott kitüntetést, köztük Miniszteri dicséretet is. Az iskolában sokáig szakszervezeti titkár volt, jelenleg a Nyugdíjas Pedagógus Klub vezető-helyettese.
 
JOGUTÓD INTÉZMÉNYKÉNT A SZENT ISTVÁN EGYETEM Dr. Holecska János Antalnénak ARANY DÍSZOKLVELET ADOMÁNYOZOTT.

Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott
A Szentesi Koszta József Általános Iskola tanára,  Dr. Czakó Tamásn
é


1980-ban szerzett angol-magyar szakos tanári diplomát. A Szentesi Koszta József Általános Iskolában 33 évet töltött. Nyugodt, derűs személyiségével – ami kollégákkal és tanítványaival való kapcsolatát is meghatározta – kiemelkedő szakmai munkát végzett. Tudásának fejlesztését továbbképzéseken való folyamatos részvétellel, pályázatokon nyert külföldi ösztöndíjakkal is biztosította. A városi angol nyelvi munkaközösség vezetője, számtalan nyelvi verseny, szakmai rendezvény koordinátora volt évtizedeken keresztül. Tanítványai számos járási és megyei tanulmányi versenyen rendszeresen az élvonalban végeztek, ill. jutottak be felvételi nélkül elismert középiskolákba. A tehetséggondozás mellett a felzárkóztatást is szívügyének tekintette. Jelentős szerepe volt a Koszta iskola külföldi partnerintézményekkel való kapcsolatainak kiépítésében, a tiroli és a finnországi projekthetek megvalósításában. Pedagógiai munkája mellett évtizedek óta városunk kulturális életének is aktív szereplője.
33 éves kimagasló pedagógiai munkája elismeréséül, nyugdíjba vonulása alkalmából kapja meg a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.

Tehetséggondozási elismerést kapott Vincze Gabriella


1987 óta meghatározó személyisége a Koszta József Általános Iskola nevelőtestületének. 2013 óta intézményvezető-helyettesként felelős az alsó tagozaton folyó tanulmányi – és tehetséggondozó munkáért, az intézményi Akkreditált Kiváló Tehetségpont egyik koordinátora. Osztálytanítóként kiváló szakmai felkészültség, példamutató pedagógiai munka jellemzi, mely megmutatkozik tanítványai tudásszintjén, verseny eredményein, neveltségi szintjén. Nagy gondot fordít a felzárkóztatásra és a tehetséggondozásra is. Tanítványai évek óta élmezőnyben végeznek területi, megyei és országos versenyeken. Szakmai továbbképzéseken való részvétellel biztosítja folyamatos önképzését.
"Tehetséggondozás területén végzett kiemelkedő munkásságért" kitüntetésben részesül.

„Kiemelkedő pedagógiai munkájáért" kitüntetés
 
A 12/1998.(V.29.) Kt. számú rendelet alapján a 2015. évi Pedagógusnap alkalmából „Kiemelkedő pedagógiai munkájáért” kitüntetésben részesült Pappné Pintér Etelka, tanító


1980-tól a Szentesi Koszta József Általános Iskola nevelőtestületének tagja. Kezdetektől fogva az alsó tagozaton magyar nyelvet és irodalmat tanít. Fontosnak tartja a zenei nevelést, így minden osztályban tanítja a gyermekeket furulyázni. A tehetséggondozásra nagy gondot fordít, tanítványai évről évre igen szép eredményeket érnek el tanulmányi, illetve előadói versenyeken. A nevelés központi szerepet játszik munkája során. Sok szabadidős programot szervez osztályainak, amelyek még jobban összekovácsolják a közösséget. A szülőkkel, nyílt, barátságos a viszonya, közös munkának tekintik a gyermeknevelést.
Magas színvonalú pedagógusi munkája elismeréseként „Kiemelkedő pedagógiai munkájáért” kitüntetésben részesül.

„Kiemelkedő pedagógiai munkáért” elismerés  Szolláthné Sárközi Sarolta


1981 óta dolgozik a Szentesi Koszta József Általános Iskolában matematika- kémia-technika szakos tanárként. Területi technikai munkaközösség vezetőként több hangulatos technika verseny szervezője volt. Derűs, segítőkész személyiség, ami a kollégákkal és a tanítványaival való jó kapcsolatát is meghatározza. Az iskolai rendezvények szervezésében, lebonyolításában mindig lehet számítani fiatalos lendületére. Nagy gondot fordít tanítványai eredményes felzárkóztatására és a tehetséggondozásra. Szakmai fejlődése érdekében folyamatosan képzi magát, 2007-ben gyermek-, ifjúság és családvédelem témakörben szakvizsgát szerzett. Évek óta nagy szociális érzékenységgel látja el az iskola ifjúságvédelmi teendőit.

Tricskó Márta a Szentesi Koszta József Általános Iskola Derekegyházi Tagintézményének tanítója


Közel 20 éve tanít a derekegyházi iskolában. Lelkiismeretes, pontos munkájára mindig lehet számítani. Pályázatok, vetélkedők lebonyolításában, adminisztrációban, és az iskola életével kapcsolatos szervezési feladatokban bármikor örömmel részt vesz. Az intézmény és a település közötti összekötő kapocsként ő írja a helyi újság iskolával kapcsolatos cikkeit, kapcsolatot tart a helyi civil szervezetekkel és koordinálja a közös munkát.
Tanítóként nagy hangsúlyt fektet a tanulók alapos megismerésére, felzárkóztatására és a tehetséggondozásra, differenciált oktatásra. Délutáni könyvtári foglalkozásain az olvasás és a könyvek szeretetére neveli a gyerekeket. Az iskolai ill. a községgel közösen rendezett műsorok elkészítésében is aktív szerepet vállal.

Szakszervezeti kitüntetések átadása


Eötvös József Emlékérmet kapott - Kasza Erika  az Eötvös József Emlékérem bronz fokozatát kapja.

Forrás : Szentesi Mozaik Internetes Újság

 

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template