Codeweek 2020 Nyomtatás
2020. november 02. hétfő, 14:20
2020. október 10. és 25. között került megszervezésre az európai programozási hét, azaz a nyolcadik CodeWeek. 

 

A Codeweek.eu weblapon olvasható:  „A programozás megtanulásával jobban tájékozódunk a gyorsan változó világban, segít megérteni a különböző technológiák működését, készség- és képességfejlesztő hatásának köszönhetően pedig új ötleteket és innovációkat lehet kidolgozni.”


Ennek a gondolatnak a jegyében iskolánkban is igyekeztünk, hogy minél több tanuló kipróbálhassa ebben az időszakban a programozás alapjait.
Informatikaórákon a tanulókkal csatlakoztunk a Pollák Antal Technikum által meghirdetett „Pollák Codeweek 2020” rendezvényhez.

A tanulók a középiskola Classroom felületén megtalálhatták a korosztályuknak megfelelő programozási feladatokat. Így  Python mágusok titkai, Autózás arcade stílusban, Ciklikus megoldások az alapoktól, C#-pal a matematika ellen, Snake játék pillanatok alatt című kurzusok közül választhattak. A feladat megoldását minden esetben egy-egy kis videofilm segítette.


A legkisebbek, az elsősök, játékos formában megismerkedtek a Bee-Bot-tal. A felsőbb évfolyamosok már gyakorlottabban használták ezt az eszközt. Terepasztalokon érdekes és izgalmas feladatokat oldhattak meg.


A felső tagozatos diákok, a járványügyi szabályokat betartva, megismerkedhettek a drónreptetés alapjaival. A drónt telefonnal, konzollal, tablettel irányíthatták. A Tello Edu drónt nemcsak mozgathatták a teremben, de fényképeket és videofelvételeket is készíthettek. A foglalkozás végén az érdeklődő csoportok rövid programot írhattak, amivel az eszköz egyszerű mozgásokat tudott végrehajtani.


Az 5.c osztályban, a nagy érdeklődésre való tekintettel, egy délutáni időpontban eszközbemutatót tartottunk, ahová a tanulók a saját drónjaikat  is behozhatták; bemutatták azokat működésük közben. A drónok mellett távműködtetésű autó is színesítette a délutánt.


Bízunk benne, hogy ez a programsorozat rávilágított a kódolás fontosságára.

Seres Katalin - Lucza László

 

2020. október 10. és 25. között került megszervezésre az európai programozási hét, azaz a nyolcadik Code Week.

Közzétette: Koszta József Általános Iskola OM: 029628 – 2020. november 2., hétfő
 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark