Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 246 vendég böngészi
Címlap
Kazinczy a Kosztában PDF Nyomtatás E-mail
2022. február 22. kedd, 13:35

2022. február 1-jén rendeztük iskolánkban a „Szép Magyar Beszéd” verseny szentesi járási fordulóját.

      A verseny a szokásos módon, két korcsoportban került megrendezésre, ezért az 5-6. és 7-8. évfolyamos diákok közül 2 -2 fő nevezését vártuk a területi iskolákból.

     A 7–8. évfolyamon első helyezést elért versenyzők pedig tavasszal a lakóterületünk szerinti regionális versenyen mérik össze tudásukat Kisújszálláson.

    Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a jelenlegi járványügyi helyzet nem engedte, hogy a versenyt a hagyományos módon, jelenléttel rendezzük meg, ezért a nevezett versenyzők digitális eszközök segítségével vehettek részt a versenyben.

   Egyedül a két háromtagú zsűri volt jelen. Az 5-6. korcsoport munkáját Burai Lászlóné, Szelesné Mohácsi Éva és Friesz Nóra, a 7-8. osztályosokat pedig Kis-Rácz Antalné, Takács Lászlóné és Bagi László értékelte.

    A nevezett versenyzők ”hozott„ szövegmondását videofelvételen rögzítették, majd az adott címre továbbították a nevezési határidőig!   Az alapítvány által kiküldött kötelező szöveget pedig a verseny napján, február 1-jén 15 órától küldtük el  a nevezett versenyzők részére, majd azt ugyancsak felvételen, meghatározott időre visszaküldték a zsűrinek. A kötelező szövegre való felkészülést a szokott módon és körülmények között - 20 perc önálló felkészülés mellett - tették meg a versenyzők a felolvasás rögzítése előtt.

    A zsűri megtekintette a kóddal ellátott felvételeket, majd a két forduló eredményét összesítve értékelték a versenyzők teljesítményét, majd eredményt hoztak.

    Az eredményeket pedig örömmel olvashatjuk:

 

5-6. évfolyam

Iskola

I. hely

Darabos Dorka

Szentesi Koszta József Általános Iskola

II. hely

Ginda Luca

Szent Erzsébet Kat. Ált. Isk.

III. hely

Czibola Vivien

Szentesi Koszta József Általános Iskola

 

 

7-8. évfolyam

Iskola

I. hely

Csikós Amanda

Szegvári Forray Máté Ált. Isk.

II. hely

Beke Lilla

HMG

III. hely

Tamási Ádám Attila

Szent Erzsébet Kat. Ált. Isk.

 

   Iskolánk 7-8.osztályos korcsoportjában induló Mészáros Lili 4. helyezést ért el, Beszédes Botond pedig 7. lett.

   Az 5-6.-osok és Beszédes Botond felkészítője Tóthné Hlavács Mária tanárnő, Mészáros Lilit pedig Molnár Henriett készítette fel a versenyre.

   A versenyről Török Marcell 8. b osztályos tanuló segítségével egy kis ízelítőt is készítettünk.

   Sok szeretettel gratulálunk minden tanulónak és felkészítő tanárának! Köszönjük a humán munkaközösség és a zsűri munkáját is!!

 

A versenyről készült film linkje: https://youtu.be/6_z1c9XwbVE

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template