Curie Környezetvédelmi verseny Nyomtatás
2018. április 05. csütörtök, 10:20

Curie Környezetvédelmi verseny mindhárom korcsoportját képviseli iskolánk egy-egy csapata a április 21-én Szolnokon megrendezendő országos döntőn.


A Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Közhasznú Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság kémia és környezetvédelmi szekciója a 2017/2018-as tanévben is meghirdette a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyt az általános iskolák 3-4. osztályos, 5-6. osztályos, 7-8. osztályos, továbbá a középiskola 9-10. és 11-12. osztályos (ill. más iskolatípusok ennek megfelelő évfolyamok) mA versenyre 3 fős csapatok nevezhetnek be.


A benevezett tanulók három írásbeli feladatsort oldottak meg, majd következett a regionális döntő,  ahonnan az országos döntőbe jutothattak csapatok az országos felülbírálat alapján.


A szentesi körzet az ország legnagyobb létszámú központja. Harmadik évfolyamtól 12. évfolyamig versenyeztek központunkban a Dél-alföld benevezett csapatai, több mint 300 fő részvételével.


A február végi regionális döntő felülbírált eredménye a napokban vált nyilvánossá és ezzel az eredmények is véglegessé.
A döntő két részből áll: egy szóbeli kiselőadást kell tartani és egy teszt feladatsort megoldani. A verseny témája 2017/2018-as tanévben minden korcsoportra vonatkozóan: - Lételemünk a víz - Duna-Dráva Nemzeti Park. Benevezési anyag egy plakát elkészítése, mely a csapat kedvenc kirándulóhelyét mutatja be.


A regionális döntő véglegesített eredményei:
3-4. évfolyam:

2.helyezett  és országos döntős: Szabó Nelli Eszter, Gyerkó Anna, Szegi Lilla Laura (felkészítő: Matkócsik Andrea)

4. hely: Zsíros Nimród, Csernus Turza Csongor (felkészítő: Oltyán Gyula)

5. hely megosztva: Czakó Nikolett, Gazsi Janka, Kuli Réka (felkészítő: Marcsó Katalin) és Orosz Zsombor, Bartha Csaba, Felföldi Luca (felk.: Seres Katalin)

6. hely: Deák Kálmán, Insperger Ferenc, Szirbik Benedek (felk.: Nánási Attila).


5-6. évfolyam:

3. helyezett és országos döntős: Molnár Emma, Szebeni Kata (felkészítő: Kondorosi Krisztina)

4. helyezett (megosztott hely): Vajda Csaba, Sántha Ádám, Bozóki Csenge (felkészítő: Kondorosi Krisztina)

5. helyezett: Ördög Adrienn, Orosz Attila, Ormai Zoltán (felkészítő: Kondorosi Krisztina),


7-8. évfolyam:

1. helyezett (megosztott) és országos döntős: Kocsmár Szabolcs, Szebeni Gergő, Szalai Virág (felkészítő: Balogh Terézia és Janiga Lászlóné)

2. hely (megosztott): Székely Csenge, Insperger Bársonyka, Bónus Ákos (felkészítő: Balogh Terézia és Janiga Lászlóné)

6. hely: Molnár Barnabás, Barna Adél, Szalai Kamilla (felkészítő: Kondorosi Krisztina

A verseny támogatói:
-    Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ,
-    Koszta Diákokért Alapítvány
-    Hungerit Zrt.
-    Árpád Agrár Zrt.
-    Mozaik Kiadó
-    Lipóti Pékség

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark