Elektronikus napló

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 242 vendég böngészi
Címlap Diákoldal
Közösségépítő vidám délutánok a Kosztában PDF Nyomtatás E-mail
2019. március 31. vasárnap, 14:21

Ritkán van alkalom arra, hogy egy-egy osztály tanulói tanítási órán kívül, kötetlen, játékos formában töltsenek együtt időt. Hiszen mindenki elfoglalt: a házi feladatok elkészítésén túl a zeneórák, edzések és egyéb délutáni különórák a legtöbb gyerek naptárát kitöltik.

 

Éppen ezért nagyon értékesek azok a percek, amikor osztálytársaikkal együtt kedvteléseiknek hódolhatnak.


Március elsején az 5.c osztály, március 21-én a 6.a osztály tölthetett 2-2 órát felhőtlen szórakozással az iskolában a Csongrád Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház (CSEÖH) közösségfejlesztő szakembereinek közreműködésével.

Az animátorok többféle kézműves tevékenységgel (színező, kivágó, origami, csillámtetkó, stb.) és a gyerekek körében igen népszerű xbox készülékkel érkeztek. Mindenki megtalálta a számára kedvelt elfoglaltságot. Közben jókat nevettek, beszélgettek, mozogtak, alkottak – együtt.

Új oldalukról ismerhették meg egymást és persze a tanáraikat is, (akik szintén részt vettek a közös mókában) – hiszen egy játékos délután számtalan módot kínál erre.

Köszönjük a szervezőknek és a megvalósítóknak!

Osztályfőnökök: Kovács Éva és Vidovics Zoltán, szervező: Virág Olga

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template