Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 580 vendég böngészi
Címlap Diákoldal
Járási számítástechnikai tanulmányi verseny PDF Nyomtatás E-mail
2019. december 09. hétfő, 08:13
Hódmezővásárhelyi SZC Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában rendezték meg az általános iskolák 7-8. évfolyamok számára kiírt Pollák Antal járási informatika versenyt.

 

A versenyre közel 40 tanuló nevezett a Szentesről és a környező településekről.

Ebben az évben a kérdéssorok alapgondolata az okos eszközökhöz kapcsolódott.

A tanulóknak az operációs rendszerek, az IKT és technológiai alapismeretek, az internet, a szövegszerkesztés és prezentációkészítés területén adtak számot a tudásukról. A feladatok megoldására 120 perc állt rendelkezésükre.

A lelkiismeretes javítótanári munkát követően november 27-én volt az eredményhirdetés. Az egyes korcsoportok 1-6. helyezettjeinek az okleveleket és az ajándékokat Lucza László, a Járási számítástechnika munkaközösségének vezetője és Kovács Attila, a szakgimnázium intézményvezetője adták át.

Az alábbi szép eredményeket érték el a tanulóink:

7. évfolyam

3. Csóri Zsombor
6. Mák Armand

Mindkét tanuló felkészítő tanára Lucza László volt.


A verseny lebonyolításához a felkészítő tanárok mellett segítséget nyújtott: Bánfi Csaba, Faur István, Fekete György, Fehér Bertalan, Molnár Norbert, Vigh Attila, Kovács Attila.

A verseny kiemelt támogatója a metALCOM Zrt. volt.

Köszönjük a verseny támogatóinak a segítséget:

•    Balai Computer Kft.
•    Graph-Art Kft Tappancs, Tudorka magazinok kiadója
•    Babilon Könyvesház és Játékbolt Szentes
•    Öreg Diákok a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskoláért Alapítvány
•    Kiss Bálint Református Általános Iskola
•    Hódmezővásárhelyi SZC Pollák Antal Szakképző Iskolája
•    Szentesi Koszta József Általános Iskola

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template