Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 492 vendég böngészi
Címlap Diákoldal
Megyei mezei futó verseny PDF Nyomtatás E-mail
2019. március 29. péntek, 11:48

Március 20-án Hódmezővásárhelyen mutatkozhattunk be a megye legjobb csapatai közt. Reggel a diákigazolvánnyal regisztráltunk, megkaptuk a rajtszámot és a számítógépes nyilvántartáshoz szükséges névre szóló chipeket.

Egész délelőtt folyt a verseny, 6 csapatunk 31 résztvevője melegített, szurkolt, és futott a legjobb képessége szerint.
Az első futam győztese máris a mi lányunk, Mácsai Kincső lett! Rögtön rajt után az élre állt, magabiztosan vezetett, esélyt nem adva a többieknek megyebajnokként ért célba.


Sajnos, több érmet nem sikerült szereznünk, de nem vagyunk szomorúak, hiszen csapataink a 4. és az 5. helyet is megszerezték.
Óriási élmény volt, edzésnek is kiváló.

Köszönjük Szabóné Borbás Edit néni, Merza Sanyi bácsi, Oltyán Gyula bácsi, Janigáné Mariann néni és Vidovics Zoli bácsi segítségét a helyszíneken. Emellett az összes testnevelőnek, edzőnek is köszönjük a felkészítést erre a gyereket-próbáló versenyre!

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template