Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 118 vendég böngészi
Címlap Dokumentumok
Szentes TV torony látogatás PDF Nyomtatás E-mail
2019. július 03. szerda, 05:51
Iskolánk lehetőséget kapott a szentesi Tv torony látogatására, ahová Lucza László tanár úr megszervezte a kis csapatot, és egy tartalmas idegenvezetésen vettek részt.

 

Háttértörténet: A Tv tornyot 1959-ben kezdték el építeni Reiner Endre tervei alapján. 1960-ban szinte a torony már a helyén állt. 2008-ban az antennacsere miatt 5 métert veszített, ezért jelenleg 235m magas. Ez azt jelenti, hogy Csongrád megye, sőt Dél- Alföld legmagasabb építménye. Eredetileg a tévétorony építését Orosházán szerették volna megvalósítani, viszont mégis itt Szentesen történt meg. Tulajdonosa az Antenna Hungária.


A kirándulásunk: A kirándulásunk elején betekintést nyerhettünk az 1975 decemberében történt katasztrófára. A kábelekre lehulló vasolvadék meggyulladt karbantartás közben. Ezt láthattuk az adóállomás lábánál. Ugyanígy megtekintettük azokat a vaselemeket, amiből épült maga a torony. A torony mindössze két „vaspogácsa” alapon áll. A vezetőnktől megtudtuk, hogy a tetején akár 2-3 méter kilengés lehet. A felfelé vezető liftben 2 ember fér el, így magára a toronyra nem mehettünk fel, de így is sok érdekességet láthattunk. Megnéztük az adótermet és a villamos energia elosztó termet, ahol magasfeszültség volt, ezért nagyon kellett vigyáznunk.

 

Az emelvény Kossuth, Bartók, Petőfi, Dankó rádióadókat is sugároz Csongrád, Békés, Bács-Kiskun és Jász- Nagykun Szolnok megyékben. Továbbá a Szentes 451 rádió adását szórja elsősorban a helyi hallgatóknak. Végül a dolgozók konferenciatermét néztük meg.


A vállalat szentesi részlegénél 30-an dolgoznak, de csak 5-6-an vannak helyben, a többi ember általában a régió más helyein segít. Megnéztük a régi televíziókat, amelyek tanárainknak visszahozta a gyermekkorát. A végén videókat néztünk, mint pl. a 2008-as antennacsere vagy egy karbantartás.


Köszönjük Szabadkai Imre úrnak a TV torony vezetőjének és Orosz Jánosnak a látogatás előkészítését és Baranyi Józsefnek az idegenvezetést valamint Lucza László tanár úrnak a szervezést.


Zernig Csenger 7. a osztályos tanuló

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template