Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 96 vendég böngészi
Címlap Dokumentumok
Szentesen is elstartolt a Mobilitási Hét PDF Nyomtatás E-mail
2018. október 10. szerda, 12:37
Idén szeptember 16. és 22. között tizenhetedik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, amelynek célja, a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése.

 

A nyitány, szeptember 17-én egy közlekedésbiztonsági vetélkedő volt, az általános iskolák 7. és 8. osztályosai részére. A Szentes Rákóczi Honvéd SE Huszárok Túramotoros Szakosztálya, a helyi rendőrkapitánysággal és a Vöröskereszt Szentesi Szervezetével összefogva rendezték meg a komplex vetélkedőt.


A résztvevő öt fős csapatoknak KRESZ tesztet kellett kitölteni, szabályossági és ügyességi kerékpárverseny pályát teljesíteni és elsősegélynyújtási ismereteiket bizonyítani (egy imitált kerékpáros balesetet követően).


Az szervezők egyikétől, dr. Szabó Istvántól, a Huszárok Túramotoros Szakosztály elnökétől megtudtuk, hogy a résztvevők többsége nagyon jól szerepelt, és meglepően jól ismerték a KRESZ-t. Ennek megfelelően a verseny is szoros volt, (az ügyességi versenyen) másodpercek döntöttek a végső sorrendről.


Nagy örömünkre szép eredményt értek el diákjaink.
2. helyezett: Koszta József Ált. Isk. 8.a
5. helyezett: Koszta József Ált. Isk. 8.b

Az első három helyezett csapat oklevelet, és a Honvédelmi Minisztérium könyvcsomagját vehette át. Valamennyi résztvevő csapat Emléklapot kapott. Az elismeréseket Antal László ezredes, a MH. 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka adta át.
   
Geráné Révész Gabriella
Versenyfelelős

 

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template