Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 383 vendég böngészi
Címlap Dokumentumok
Óriási Kosztás siker a diákolimpián! PDF Nyomtatás E-mail
2018. november 10. szombat, 08:27

2018. október 26-án Marcaliba utazott a megyei fordulón továbbjutott iskolai válogatottunk. Egy kollégiumban volt a szállásunk, itt tudtuk kipihenni a 6 órás utazás fáradalmait. Reggel 3 csapatunk Zoli bácsi és Edit néni vezetésével regisztrált, felvette a rajtszámokat és átnézte a versenypályát.

 

 

A középiskolások gyakorlatban is megmutatták, hogy kell szabályosan a pályán végigmenni. Futni, kerékpározni és ismét futni kellett, ráadásul a sisak le- és felvétele, meg a bicikli ki-és betétele is beleszámított a végső időeredménybe. Ez csak hideg fejjel tűnik könnyűnek, verseny közben még a legidősebbek is hibáztak.

Egy-két kisebb baleset, rosszul felvett sisak, más irányba való indulás nálunk is rontott az időn, de csapataink így is benne voltak az első tízben.

Sőt, mikor az 5-6-os fiúk eredményét kinyomtatva láttuk, nem akartunk hinni a szemünknek:


Országos 5. helyezést ért el a 3. korcsoportos fiú csapat: Batka Bence, Pásztor Joel, Fási Botond, Vincze Krisztián.


Az országos versenyen eredményesen szerepeltek még:
3.korcsoportos lányok: Janó Gabriella, Hajdú Hanna, Mészáros Lili, Király Kitti
4. korcsoportos fiúk: Rakk Levente, Lakatos Marcell, Pásztor Zalán


A Mester étteremben ínycsiklandó ebéddel csillapítottuk éhségünket!
Fantasztikus élmény volt a verseny, jövőre is nevezünk, sőt, keményen edzeni fogunk rá, hogy jövőre dobogóra kerüljünk.

 

A versenyt támogatták a szülők, az MDSZ (Magyar Diáksport Szövetség), a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ, és a Koszta Diákokért Alapítvány.


Vidovics Zoltán

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template