Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 22 vendég böngészi
Címlap Dokumentumok
„Tehetséges Gyermekekért” díj PDF Nyomtatás E-mail
2019. augusztus 26. hétfő, 14:41

„Tehetséges Gyermekekért” díjat adományozta a Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Alapítvány Balogh Terézia mesterpedagógusnak (közoktatási szakértő, szakfelügyelő) az Alapítvány harminc éves jubileumi ünnepségén. Az elismerést sokrétű tehetségfelismerő és tehetséggondozó munkájáért ítélte meg a kuratórium. Tanítványait nagy létszámban készítette fel különböző tanulmányi versenyekre, akik között szép számban voltak, vannak országos, rangos helyezést elértek is. 


 A kolléganő 29 tanévben vett részt tanítványaival az Alapítvány által szervezett kémia, később környezetvédelem, majd matematika versenyen. A 7-8. évfolyamos környezetvédelmi verseny regionális vezetője. Nevéhez fűződik a hat életkori kategóriára kiterjesztett (3-12. évfolyam) környezetvédelmi csapat illetve a matematika szaktárgyi verseny szentesi régióközpontjának létrehozásában való közreműködés. Kémiából, környezetvédelemből és matematikából is népes, lelkes versenyzőkkel vesz rész évről évre a meghirdetett tehetségnevelő versenyeken. Három tanév kivételével, minden évben voltak országos döntősei egy vagy több szaktárgyból is. Számos dobogós helyezett versenyzője volt. Az elmúl tanévben pl. 41 fős versenyhelyzetet mondhattak magukénak diákjai. Közülük öt fő jutott országos döntőbe: 5. évfolyamról, matematikából Gazsi Janka, Horváth Áron, Deák Réka, Nagy Zsuzsanna, hetedik évfolyamról kémiából Sántha Ádám.


A tehetséggondozó tevékenységben legfontosabbnak az utat, és nem az eredményt tartja. Az együtt dolgozás, a csapatmunka (tanulói és pedagógus szinten), a kutató tevékenység gyakorlása, a problémák megoldásának többoldalú megközelítése, a környezettudatos magatartásra nevelődés, a kitűzött elvárások teljesítése, stb.


Mire büszke? Sok-sok e verseny valamelyik szaktárgyához kapcsolódó volt tanítvány ez irányú életpályájában való közreműködésre. Lehet, hogy professzor, tanszéket vezet, orvos, gyógyszerész, agrár szakember, vegyész, matematikus, pedagógus, vendéglátós vagy egészen más területen tevékenykedő felnőtt, akinek életében szerepet játszottak e versenyek.


 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template