Animációs verseny 2018 Nyomtatás
2018. december 03. hétfő, 12:36

A versenyre a beérkezett 48 pályamű egy előbíráláson esett át, így a versenyen 30 csapat 90 tanulója vett részt. A verseny során a történeteket rajzlapon fázisonként rajzolták meg saját rajzi eszközükkel, majd a számítógépen Imagine Logo program segítségével „rajzfilmmé” varázsolták.

 

Az értékelésnél egyenlően pontozták a rajzi megjelenítést és a számítógépes kivitelt.
A díjakat Szentes Város Művelődési, Ifjúsági és Sportbizottsága támogatásával Kovács János bizottsági elnök adta át.


A következő eredmények születtek:
I.    korcsoport (3-4. osztály): mesék

1.    helyezett Az égig érő paszuly - Gyerkó Anna, Kozák Csenge, Szegi Lilla (Szentesi Koszta József Általános Iskola)
2.    helyezett Beszélő barlang - Márkus Alexandra, Fekete Bence, Kulik Noel (Szentesi Deák Ferenc Általános Iskola)
3.    helyezett Emoji pop - Szabó-Forrai Zselyke, Bölcskei-Molnár Szonja, Szabó Nelli (Szentesi Koszta József Általános Iskola)

3-4. évfolyam munkái képre kattintva elérhetőek


II.    korcsoport (5-6. osztály): történetek, legendák magyar történelmi személyek életéből.
1.    helyezett Búvár Kund - Jancsó Enikő, Miszlai Fanni, Tóth Virág (Fábiánsebestyéni Arany János Ált. Isk. és AMI)
2.    helyezett A fehér ló mondája - Bozó Anna, Kovács Nikolett, Bölcskei-Molnár Zsanett (Szentesi Koszta József Általános Iskola)
3.    helyezett Lehel kürtje - Rácz Boglárka, Bubor Sári, Albert Flóra (Szentesi Koszta József Általános Iskola)

III.    korcsoport (7-8. osztály): valamely tantárgyhoz kapcsolódó animáció vagy a tudománytörténetből, művészettörténetből vett anekdota megjelenítése.
1.    helyezett Beporzás - Andula Zsanett, Melis Fanni, Rácz Fanni (Fábiánsebestyéni Arany János Ált. Isk. és AMI)
2.    helyezett Bíró László és a golyóstoll - Laczkó Kata, Varga Zétény, Vígh Hanna (Fábiánsebestyéni Arany János Ált. Isk. és AMI)
3.    helyezett Az alma kártevője - Gazsi Adél, Horvát Fanni, Szénási Emese (Fábiánsebestyéni Arany János Ált. Isk. és AMI)

5-6-7-8. évfolyam munkái képre kattintva elérhetőek


Köszönet mondanak a szervezők Szelesné Mohácsi Évának, Széll Annának és Kis-Rácz Antalnénak a verseny zsűrizéséért.


A gyerekeket felkészítették és a verseny lebonyolításában segítette: Hercz Szilvia, Víghné Csentes Ildikó, Virágos Zoltán, Rónyai Éva, Szabó Mariann, Papp Sándor, Geráné Révész Gabriella, Ágostonné Debreczeni Erzsébet, Kulik Judit, Arany László, Luczáné Kenyeres Mónika, Jeneiné Lucz Mária, Tóthné Nóbik Mariann, Oroszi Szilvia, Hankó-Szabó Judit, Szabóné Borbás Edit, Szolláthné Sárközi Sarolta, Szeri Tamás.


A versenyt a MetalCom Rt, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ támogatta.
A verseny kiemelt támogatója: Szentes Város Önkormányzata volt.

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark