Megújul az iskolánk Nyomtatás
2019. április 03. szerda, 10:48
Szentesen, a Koszta József Általános Iskolában április 2-án tartott sajtótájékoztatót Balázs József, a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ tankerületi igazgatója, valamint Szirbik Imre Szentes polgármestere.

 

A programnak helyet adó intézmény infrastruktúrájának fejlesztéséről, valamint a 2019/2020 tanév beiratkozásával kapcsolatos fontosabb tapasztalatokról adott tájékoztatást a két vezető.

A tankerület vezetője elmondta, hogy nagyon nagy jelentőséget tulajdonit az iskolaválasztásnak.  Olyan iskolát kell választani, amely tetszik a gyermeknek, de az egész családnak. Szentesen 215 hatéves gyermek kezdheti meg szeptember az általános iskolát, két osztállyal kevesebb lesz majd az előző tanévhez képest. Ugyanakkor 2021-ben már 270 „elsős” beíratása várható. Mindez azt jelenti, hogy stabilitás jellemzi a város általános iskoláit, hosszabb távon mind az 5 helyi iskolában 2 első osztályt indítanak.

Ma már az iskolák döntő többsége tud kínálni valamilyen jellegzetes képzési profilt, és tárgyi, oktatástechnikai feltételekben is egyenrangúak. A Koszta József Általános Iskolának (és a szülői közösségnek) régi, jogos igényét elégítik ki azzal, hogy felújítják az épületük tetőzetét (héjazatát, vízzáró rétegét, szigetelését). Az összköltség tízmilliós nagyságrendet tesz ki. A közbeszerzési eljárást követően várhatóan augusztus elejére végeznek is a munkákkal – tette hozzá Balázs József.

Szirbik Imre az állam, a város és a szülők összefogását méltatta, amikor arról beszélt, hogy a tankerület a tetőzetet, a város az ablakokon kívül a nyílászárókat újítja fel, a szülők a belső tereket kifestik, az iskola pedig a sokszínű, színvonalas oktatást biztosítja.  Példaértékű ez az együttműködés – összegezte a város vezetője.

Szemerédi András, Koszta József Általános Iskola igazgatója megköszönte a felújításokat.

 

Forrás: Szentesi Gyors - hangos hírújság

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark