Tanévnyitó ünnepség Nyomtatás
2017. szeptember 08. péntek, 09:35

"Sok újdonsült
kisdiáknak
kitárult egy új világ
Betűország
megnyitotta kapuját..."

2017. augusztus 31-én délután 17 órakor tanévnyitó ünnepség volt a Koszta József Általános Iskolában. Tudjuk, hogy az évnyitó minden tanuló számára fontos esemény, de a legfontosabb az új diákoknak, a kicsi elsősöknek.

 

Az idén iskolánkban két első osztály indult, elég magas létszámmal: 29 illetve 28 tanulóval. A hagyományokhoz híven az évnyitó ünnepségre az elsősök a tanítók és szüleik segítségével készültek fel.  Rövid verseket tanultak a legbátrabbak. Komoly gratuláció jár a kis versmondóknak, hiszen nagy dolog kiállni és verset mondani többszáz ember előtt. A műsor végén minden "apróka" közösen is szavalt.


Az évnyitó egyik legszebb pillanata az volt, amikor az ötödikesek kézenfogva kisérték végig az iskolán a kicsiket, és adták
át őket a tanítóiknak. Az idén talán egy kicsit könnyebb lesz az elsősöknek a beilleszkedés, hiszen minden kisgyerek az évnyitó előtt már találkozott a tanítóival és az osztálytársaival, mivel mind a két osztályban tartottak egy párnapos "csapatépítő tréninget", ahol megtörtént az ismerkedés. Ezek a napok játékkal, sporttal, beszélgetéssel és játékos tanulással teltek.

A tanévhez kívánunk az iskola minden tanulójának és dolgozójának sok sikert, kitartást és jó eredményeket!
Az elsősöknek kívánjuk, hogy hosszú tanulmányaik során legyen ez a legboldogabb tanévük!

Az elsős tanító nénik

1.a
Vass Renáta

Oroszné Tihanyi Márta

12.terem

Bálint Eszter
Balogh Lehel
Bartha Lívia
Bertók Bajnok
Bertók Belián
Bihari Noémi Anna
Bozó Honorka Hanna
Czuczi Levente
Darabos Dorka
Faragó Fruzsina Anna
Fejes Csaba
Finta Emma
Gyenes Adél
Held Nikoletta
Hingl Zsombor
Horváth Zselyke
Kozák Regő
Lantos Nóra
Lángi Adrienn
Mészáros Zsombor
Nagy Dorina
Nagygyörgy Ádám
Poszert Zalán József
Pusztai Zsófia
Sárréti Borbála Fruzsina
Seres Krisztián Bence
Sinka-Korsós Dotti  (magán)
Szabó Nimród Zalán
Szöllőssy Szilárd Gergő

1.b
Kormos Ferencné

Csenkiné Miczki Ildikó

14.terem

Bacsó Vanda Tímea
Bogyó Benedek Ákos
Diószegi Dániel
Dósai-Molnár Zalán
Frák Dániel Péter
Hegedűs Kornél
Hérány István
Jámbor Balázs
Juhász Anett
Kovács Viktória Judit
Kőteleki Rajmund
Lovas Nóra
Mizere Nóra Laura
Nagy Noel
Ormai Dorka
Orosz Zalán
Pakó Barnabás
Rácz Botond
Sárközi Ferenc
Sghaier- Szabó Lokmen
Sipos Áhim
Szénási Lilla
Sztanó Szabolcs Sándor
Tary Panna
Tóth Márk Nándor
Török Adél Zea
Varga Anna
Weisz Aletta Damajanti

 

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark