Európai Mobilitási Hét Nyomtatás
2017. szeptember 26. kedd, 11:07
Az Európai Mobilitási Hét keretében a szentesi önkormányzat több programot is kezdeményezett, ennek során szeptember 18-án rendezték meg az Ifjúsági Ház melletti területen.

 

Egy közlekedésbiztonsági vetélkedőt szerveztek a Honvéd Rákóczi SE Huszárok Túramotoros Szakosztálya, a Szentesi Rendőrkapitányság és a Vöröskereszt helyi szervezetének tevékeny részvételével.

Az általános iskolák 7-8.osztályosai számára tartott vetélkedőn KRESZ-tesztet kellett kitölteni a résztvevőknek, majd kétféle kerékpár ügyességi pályán kerekeztek végig, összemérték tudásukat az elsősegély nyújtási feladatokban. Emellett közlekedésbiztonsági és bűnmegelőzési „játékokban” vehettek részt.

Összesen hét csapat nevezett. Intézményünk osztályai igen eredményesen szerepeltek:

1. 7.a

2. 7.b


A győztes csapat (osztály) egy 50.000.- Ft értékű utalványt nyert, minden résztvevő csapat értékes ajándékot is kapott.

Egyéniben a lányoknál a legjobb Szalai Kamilla Luca (7.b)

A program keretében a résztvevő fiatalok hivatalosan regisztráltathatták kerékpárjukat – ezzel a lehetőséggel többen is éltek.

Felkészítő tanár: Geráné Révész Gabriella

Forrás: Hír45.hu, Szentesi Gyors

 

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark