K E V E – Közlekedjünk Együtt, Vigyázzunk Egymásra! Nyomtatás
2022. július 04. hétfő, 08:50
K E V E – Közlekedjünk Együtt, Vigyázzunk Egymásra!
 A KEVE programhoz iskolánk a 2020/21-es tanévben csatlakozott. Akkor az első osztályban kezdtük meg az oktatást, majd a 2021/22-es tanévben csatlakoztak az új elsősök. Így az idei tanévben már két évfolyam kapcsolódik be a programba. 

Felmenő rendszerben szeretnénk az iskola mind a 8 évfolyamán oktatni a közlekedési alapismereteket. A gyermekek egészen más szemmel látják a világot, nem rendelkeznek kellő veszélyérzettel. Fontos feladatnak tartjuk, hogy a gyermekek elsajátítsák a biztonságos kerékpárhasználatot és az alapvető közlekedési szabályokat. A foglalkozások során az élményszerűségre, a gyakorlatiasságra fejezzük a fő hangsúlyt. Arra törekszünk, hogy könnyen felidézhető és a hétköznapi életben jól hasznosítható ismereteket sajátítsanak el tanulóink. A foglalkozásokra havonta egy alkalommal kerül sor tanórai keretek között.

A program keretében május 26.-án egy közlekedési délutánt szerveztünk a 2. osztályos tanulóknak, ami egy korosztálynak megfelelő tesztlap kitöltésével kezdődött. Utána pedig az iskolarendőr segítségével az udvaron felállított szabályossági pályán adhattak számot tudásukról. Szituációs gyakorlatokkal szimuláltuk a közlekedési helyzeteket, megbeszéltük, hogy gyalogosnak milyen helyzetekben van elsőbbsége, gyakoroltuk a zebrán való átkelés helyes módját is.

A gyerekek és a kollégák is örömmel fogadták a programot, szívesen vettek részt benne.

Ezúton is szeretném megköszönni a gyerekek felkészítését és a segítséget Fülöpné Deák Sára, Kasza Erika, Héjja Norbert kollégáknak, Rakonczai Editnek az eszközöket és Jernei Péter iskolarendőrnek a segítséget.

 

Révész Gabriella

 

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark