Sikert, sikerre halmoztak a Curie Matematikaverseny országos döntőjén a szentesi kosztások Nyomtatás
2021. május 03. hétfő, 09:37

A Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Közhasznú Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság kémia és környezetvédelmi szekciója a 2020/2021-es tanévben is meghirdette a Curie Matematika Emlékversenyt: az általános iskolák 3-4-5-6-7-8. osztályos, 9. és 10. évfolyamos középiskolás (ill. más iskolatípusok ennek megfelelő évfolyamú) magyarországi és határainkon túli magyar tanulói számára.

 

A verseny célja:
A tanulók érdeklődésének felkeltése játékos feladatokon keresztül a matematika iránt. A feladatlapok rendszeres határidőre történő elkészítésével pontos, rendszeres munkára nevelés. A felkészülés tanári irányítással a tanórákon tanult ismeretanyag felhasználásával történik.


Iskolánkban ez az egyik legnépszerűbb matematikaverseny. Az egyes fordulók országos irányítással, egységes feladatlapokkal is feltételekkel kerülnek a versenyzőkhöz.


A verseny menete: 3 levelező forduló, területi döntő és végül az országos döntő.
A három levelező forduló eredménye alapján kaptak behívást a versenyző diákok, a területi döntőbe. A Szentesi Koszta József Általános Iskola a területi körzet központjaként működik.


Körzetvezető pedagógusaink:
-    alsó tagozat: Csenkiné Miczki Ildikó és Seres Katalin,
-    felső tagozat: Borbás Edit.
A területi döntőt, a digitális oktatás megkezdése előtt sikerült megszervezni, személyes jelenléttel.


Területi eredmények:

3. évfolyam:
1. helyezett és országos döntős Mogyorósi Zalán, felkészítő Seres Katalin
2. helyezett és országos döntős Tar Gábor, felkészítő Seres Katalin
3. helyezett és országos döntős Héjja Albert, felkészítő Seres Katalin

4. évfolyam:
1. helyezett és országos döntős: Szabó Nimród, felkészítő Vass Renáta
2. helyezett Pakó Barnabás, felkészítő Csenkiné Miczki Ildikó
3. helyezett Juhász Anett, felkészítő Csenkiné Miczki Ildikó

5. évfolyam:
1. helyezett és országos döntős: Varga Péter, felkészítő Borbás Edit
2. helyezett Héjja Norbert, felkészítő Borbás Edit
3. helyezett Fejes Dávid, felkészítő Borbás Edit
4. helyezett Kegyes Dóra, felkészítő Borbás Edit
5. helyezett Gila Balázs, felkészítő Borbás Edit

6. évfolyam:
1. helyezett Mészáros Milán, felkészítő: Lucza László
2. helyezett Ornyik Martin, felkészítő Lucza László
3. helyezett Kerekes Lilla, felkészítő Balogh Terézia
4. helyezett Lantos Léna, felkészítő Balogh Terézia
4. helyezett Zhao Ziqian, felkészítő Lucza László

7. évfolyam:
1. helyezett és országos döntős Nagy Zsuzsanna, felkészítő Balogh Terézia
4. helyezett Gazsi Janka, felkészítő Balogh Terézia
6. helyezett Horváth Áron, felkészítő Balogh Terézia

8. évfolyam:
2. helyezett Sáfár Adél, felkészítő Lucza László
3. helyezett Takács Aletta, felkészítő Lucza László

Az országos döntőbe meghatározott elvek szerint, teljesítményt figyelembe véve juthatnak a versenyzők.
A 2020/2021-ae tanévben az országos döntő a cowid-19 vírus miatt online formában került megszervezésre, 2021. április 24-én.


Az országos döntő eredményei:
3. évfolyam:

1. helyezett és serlegtulajdonos Héjja Albert, felkészítő Seres Katalin
5. helyezett Tar Gábor, felkészítő Seres Katalin
7. helyezett Mogyorósi Zalán, felkészítő Seres Katalin

4. évfolyam:
11. helyezett Szabó Nimród, felkészítő Vass Renáta

5. évfolyam:
1. helyezett és serlegtulajdonos Varga Péter, felkészítő Borbás Edit

7. évfolyam:
5. helyezett: Nagy Zsuzsanna, felkészítő Balogh Terézia

Gratulálunk az eredményekhez diákoknak és felkészítő pedagógusaiknak!

Díjazásaink: a hagyományoknak megfelelően 1. helyezett: serleg, és azok, akik az évfolyamuk legeredményesebb 6 fője közé bekerültek, oklevelet és ajándékot kapnak.


Az országos zsűri munkájában részt vett: Balogh Terézia és Borbás Edit (olyan évfolyamon zsűriztek, ahol nem volt iskolánknak döntőse).


A versenyt támogatói: Curie Alapítvány, Koszta Diákokért Alapítvány és a Szentesi Koszta József Általános Iskola.

A cikket összeállította: Balogh Terézia

 

Közzétette: Koszta József Általános Iskola OM: 029628 – 2021. május 3., hétfő
 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark