Zrínyi matematikaverseny Nyomtatás
2023. január 12. csütörtök, 11:12

 

Kosztás megyei döntősök a XXXIV. ZRÍNYI ILONA MATEMATIKAVERSENYEN

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány a 2022/2023-as tanévben is meghirdette a háromfordulós (iskolai,területi,országos) Zrínyi Ilona matematikaversenyt. Iskolánkban e verseny évtizedekre visszamenőleg népszerű a diákok körében. Hazánkban ez volt az első, általános iskolásoknak kiírt „karikázós” verseny. 

A verseny célja:A verseny elsődleges célja a matematika népszerűsítése. Az összeállított feladatsorokkal elsősorban a tanulók logikus gondolkodását kívánjuk mérni. Lehetőséget szeretnénk biztosítani arra, hogy az iskolák 2-12. osztályos tanulói összemérhessék matematikai tudásukat. http://www.mategye.hu/?pid=zrinyi_verseny/versenykiiras_zrinyi

A verseny szabályai: A versenyen a feladatok megoldására a 2-4. osztályos tanulóknak 60 perc (25 feladat), az 5-6. osztályos tanulóknak 75 perc (25 feladat), a 7-12. osztályos tanulóknak 90 perc (30 feladat) áll rendelkezésükre. A feladatok szövege után öt lehetséges válasz (A, B, C, D és E) található, amelyek közül pontosan egy a helyes. A kódlapon a feladatok sorszáma melletti öt négyzet közül a helyes válasz betűjelének megfelelő négyzetbe ×- et kell sötétkék vagy fekete tollal, jól láthatóan beírni, a többi négy négyzetet pedig üresen kell hagyni.

A pontozás a 4· H−R+F vagy az 5· H+Ü képlettel történik, ahol H a helyes, R a rossz válaszok, F a kitűzött feladatok, Ü az üresen hagyott feladatok számát jelenti.

Az 1.forduló (iskolai) időpontja: 2022. november 21.14:30 (Erdély és Kárpátalja 15:30)

Minden diák saját iskolájában írta meg dolgozatát. A kódlapok országos elbírálásra kerültek, és így született meg a megyei döntőbe jutók névsora.

A 2.forduló (területi) időpontja: 2023. február 17. 14:30 (Erdély és Kárpátalja 15:30),

helyszínei: a Mategye Alapítvány által felkért iskolák (A Koszta is ilyen, hagyományosan).

A 2. fordulóba a bejutás kategóriánként és évfolyamonként minden megyében külön kerül megállapításra. A 2. fordulóba az elindult versenyzők kétféle módon juthatnak be: benevezett létszám vagy elért pontszám alapján.

a)      Benevezett létszám alapján az iskola évfolyamonként nevezett tanulóinak 1/3 része, egész részig osztva (leegyszerűsített szövegezéssel). versenyzője pontszámától függetlenül, automatikusan résztvevője a verseny 2. fordulójának.

b)     Elért pontszám alapján a 2. fordulóba jutás ponthatára az a pontszám, amelyet az a tanuló ért el, akinek a helyezése int(m/2), ahol m a megye adott évfolyamán a verseny 1. fordulóján részt vett (elindult) tanulók száma. A megyéből a kategória és évfolyam minden olyan tanulója bejut a verseny 2. fordulójába, aki ezt a pontszámot elérte. http://www.mategye.hu/download/zrinyi/kiiras/2023/bejutas_2_2023.pdf

Bejutási ponthatárok a 2. (megyei) fordulóba:

 

Csongrád-Csanád megye

ÉVFOLYAM

 

2

3

4

5

6

7

8

Bejutási ponthatárok

70

70

75

75

69

75

85

Iskolánkban ebben a tanévben 2-8. évfolyamon összesen 90 fő versenyző nevezett be, közülük 45 fő jutott a megyei döntőbe, az alábbi eredmények szerint:

 

Megyei döntőseink:

 

2. osztály

 

Nagy Bence

 

Nagy Vencel

 

Tar Dóra

 

Kovács Gergő

 

Ludányi Laura

 

Bodnár Hanna

 

Farmasi Levente

 

Felkészítő pedagógusuk:

Vass Renáta

 

Sütő Réka

 

Kovács Ervin

 

Szabó Benedek

 

Felkészítő pedagógusuk:

Pásztor Henrietta

 

Gila Áron

 

Kresz Milán

 

Iván Tamás

 

Pap Zalán

 

Pap Zsombor

 

Molnár Zorka

 

Óvári Mariann

 

Rácz Mirabella

 

Felkészítő pedagógusuk:

Oroszi Szilvia

   

3. osztály

 

Ambrus Szófia Viktória

 

Bujtás Kamilla Georgina

 

Doba Gergely

 

Török Viktória

 

Varga Zalán Zoltán

 

Felkészítő pedagógusuk:

Héjja Norbert

   

4. osztály:

 

Máthé- Magyar Dominik

 

Gere Ágnes

 

Felkészítő pedagógusuk:

Balog-Dezső Orsolya

 

Lángi Nándor

 

Gila Zsombor

 

Felkészítő pedagógusuk:

Szabó-Hankó Judit

 

 

 

5. osztály:

 

Antalfi Dávid

 

Bikádi Fruzsina

 

Gagov Borisz

 

Hajdú Hunor

 

Héjja Albert Sándor

 

Horváth Márk

 

Mogyorósi Zalán

 

Sárközi Nóra

 

Tar Gábor

 

Felkészítő pedagógusuk:

Balogh Terézia

 

Szűcs Konrád

 

Felkészítő pedagógus:

Lucza László

   

6. osztály

 

Juhász Anett

 

Mészáros Zsombor

 

Pakó Barnabás

 

Felkészítő pedagógusuk:

Lucza László

   

7. osztály:

 

Héjja Norbert

 

Felkészítő pedagógus:

Borbás Edit

 

Pengő Netti

 

Mácsai Zalán

 

Felkészítő pedagógusuk:

Balogh Terézia

   

8. osztály:

 

Zhao Ziqian

 

Felkészítő pedagógus:

Lucza László

 

Lantos Léna

 

Felkészítő pedagógus:

Balogh Terézia

 

 

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő pedagógusaiknak!

Köszönjük a támogató szülői háttereket!

 

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark