Elektronikus napló

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 317 vendég böngészi
Címlap
Történelmi siker PDF Nyomtatás E-mail
2019. január 29. kedd, 14:44
Iskolánk futsal csapata január 8-án (kedden) Makón az Erdei János Városi Sportcsarnokban szerepelt a megyei döntőn. Négy csapat közül csak a végső győztes vehet részt az országos döntőn.

 

Az indulás előtti napokban már látni, érezni lehetett, hogy a csapat fejében nem jár más csak a végső győzelem. Ez már abban is meglátszott, hogy két játékos is otthon hagyta a diákigazolványát, ami miatt kicsit megkésve indultunk el.

Megérkezve a helyszínre, gyors sorsolás, lebonyolítási rend kialakítása után egy kis csapatmegbeszélés és már a Zákányszék ellen kellet megindulni a céljaink felé. Egy betömörült védelemmel szembe találtuk magunkat, de sikeresen vettük az akadályt és egy 3:0-ás győzelem után jött is a következő ellenfél. A Kistelek csapata támadó focit játszott, így kontrák révén gyorsan bebiztosítottuk a győzelmet.

Az utolsó mérkőzésünk Mórahalommal vívtuk, ami lényeges volt a döntőbe jutás szempontjából. Gyorsan megszereztük a vezetést, de az ellenfél szerzett két gólt és teljesen beálltak védekezni, ami nagyon megnehezítette a dolgunkat. Meglátszott, hogy itt már nagy a tét. Ám a Kosztás szív megdobbant és megállás nélkül rohamoztak a srácok, aminek meg lett az eredménye. 4:2-re megnyerték a mérkőzést, ezzel bejutottak az Országos Futsal Diákolimpiai Döntőbe! Ebben a szakágban először!
 


Az országos döntő február 1-3-án lesz Debrecenben, ahol az ország legjobb 20 csapata mérkőzik meg minden egyes helyért, így napi egy edzéssel készülünk, hogy minél jobb eredményt érjünk el.

Pénteken délelőtt indulunk Debrecenbe, hogy egy álomnak a végére pontot tegyenek a fiúk!

Iskolánk facebook oldalára folyamatosan feltöltjük az aktuális információkat és képeket!

Hajrá Koszta, Hajrá Szentes!

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Naptár

<<  Augusztus 2019  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
     1  2  3  4
  5  6  7  8  91011
12131415161718
19202122232425
262728293031 

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul

Határtalanul beszámoló



Csengetési rend

 1.óra 7:45  - 8:30
 2.óra 8:45  - 9:30
 3.óra 9:40  - 10:25
 4.óra 10:35 - 11:20
 5.óra 11:30 - 12:15
 6.óra 12:20 - 13:05

Ebédfizetés

2019. június 3-4-5.

 Hétfő, Kedd, Szerda

7:30 - 12:00

13:00 - 16:30

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetből!

Fogadóróra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2019. május 6.(hétfő),

16.30-17.30 között lesz.


Copyright © 2012 Koszta József Általános Iskola. Minden jog fenntartva!
Webdesing: Szeri Tamás, redei.hu, Joomla template