Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 115 vendég böngészi
Címlap
Kézműveskedés és informatika óra karantén idején a derekegyházi 3.-4. osztályos gyerekekkel PDF Nyomtatás E-mail
2020. június 15. hétfő, 14:19
Mikor elkezdődött az online oktatás, nagy fejtörést okozott nekem, hogyan is tartsam meg a rajzot a harmadik, negyedik, illetve a harmadik osztályban az informatikát.

 


Mivel a gyerekek rajzdoboza az iskolában maradt, így adott volt, hogy csak színes ceruzával tudnak majd dolgozni. Mint az iskolában, úgy a karantén idején is próbáltam izgalmas feladatokat adni a gyerekeknek. Rajzoltak arcokat, dobókocka segítségével, ahol Picasso is megmutatkozott.


Rajzoltak virágot, kikukucskáltak a kulcslyukon, milyen lehet a tavasz a karantén idején, hisz nem igazán mozdulhattak ki. Illusztráltak verset és szólásokat, közmondásokat.


Balise Cendrars: Kék madár

Az én kék madaram a hasán egészen kék,
feje aranyos barnászöld,
nyakán fekete folt,
szárnya kék kis aranysárga tollcsomókkal,
farka végén cinóbervörös vonalak,
hátán fekete és zöld sávok,
csőre fekete, lába meggyszínű és két kis szeme, mint a drágakő.
Imád megmártózni, banánnal táplálkozni, és kiáltása,
mint egy egészen kis gőzös füttye.
Neve hétszínű.

Nem minden esetben kellett színes ceruzát a kezükbe venni, voltak kreativitást fejlesztő feladatok is. Mint például, mikor megkértem őket, hogy segítsenek ruhákat hajtogatni a szüleiknek, közben találjanak ki érdekes alakokat és rakják ki a ruhákból.
Vagy amikor életre kellett kelteni egy-egy híres festményt.


Volt olyan is, amikor a  „Land art” művészetet gyakorolták. Gyűjteni kellett különböző természetes tárgyakat az udvarukról (faág, fű, virág, virágszirom, falevél, gallyak, moha, kavics stb.) és ezek felhasználásával kellett egy rajzot, figurát alkotniuk.


Nagyon izgalmas és igényes munkákat kaptam vissza a gyerekektől. Ezekből most megosztunk egy kis ízelítőt másokkal is.
Hátra van még egy nagyon izgalmas feladat is, amikor a fotós tudásukat gyakorolhatják majd, „Fény és árnyék” lesz a feladat.


Az informatika órákat is izgalmassá próbáltam tenni a rajzos feladatokkal. Szerencsére épp elkezdtük a Paint használatát, még a karantén előtt. Nagyon élvezték és ezt tudtam is folyatni az elmúlt 2 és fél hónapban. Közben megtanulták a Word alapjait is. Ezt ötvöztem a rajzos feladatokkal.


Először csak egyszerű rajzokat kértem tőlük, majd „A kisgömböc” magyar népmesét kellett illusztrálniuk. Később egy-egy kedvenc meséjüket kellett megrajzolniuk úgy, hogy nekem kellett kitalálni a mese címét. Nagyon izgalmas volt, mindig sikerült eltalálnom, mert ügyesen rajzoltak.


Végül egy májusi verset kellett megformázniuk a Word segítségével és ehhez a vershez is illusztrációt kellett készíteniük. Azt hiszem, nagyon ügyesen vették ezeket az akadályokat a harmadikosok.


Az egyik egy kicsit a rajzhoz kapcsolódik, közmondás megrajzolása volt. Sok lúd disznót győz.
A többi rajz, az informatikához kapcsolódik, egy maguk által kiválasztott verset kellett megrajzolniuk.


1. vers: Fésűs Éva: Békanóta
2. vers: Csima Margit: Furcsa mese
3. vers: Kövecses Anna: Mikulásváró

Összességében büszke vagyok nagyon a gyerekekre, mert ügyes munkákat láttam viszont!

Gulyás Szilvia

A technika óra keretein belül is születtek ügyes alkotások. Ami kimagaslik a feladatok közül, az a makett készítés, amit kolleganőm Szabóné Terike ötlete alapján készítettek a gyerekek.

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template