Elektronikus napló

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 46 vendég böngészi
Címlap
Kultúra napja PDF Nyomtatás E-mail
2019. november 05. kedd, 10:31
Hagyomány iskolánkban, hogy egy napot kulturális programokkal töltünk. Idén október 8-án szerveztünk a felsős évfolyamoknak múzeumlátogatást. Az 5. évfolyamosok a Csongrádi Kézművesházakban ismerkedhettek meg régi mesterségekkel.

 

A 6. évfolyamosok a szentesi Koszta József Múzeumban a lovagkorral kapcsolatos játékos délelőttön vehettek részt. Csernus- Turza Csongor 6. c osztályos tanuló mesélt erről a napról:


„Amikor megérkeztünk a múzeumba nagyon izgatott voltam, hiszen a téma a lovagkor és az űrhajózás voltak.
Az első foglakozás a lovagokról szólt. Itt egy Mátyás király korához kapcsolódó szövegértési feladatot végeztünk el, ezután eljátszottunk egy lovaggá ütési ceremóniát, melyben én voltam a király.


A második foglakozáson végigvezettek minket a Szojuz-36 kiállításon, ahol megtudtuk, hogy mi az összefüggés a két téma között: a bátorság.


A harmadik helyszínen digitális úton ismerkedhettünk a lovagkorral, majd a Hunyadiak Örökében Hagyományőrző Csoport bemutatóját néztük meg, ezután mi is beöltözhettünk lovagi ruhába.”


A 7. évfolyamosok két helyszínen jártak, két osztály tanulói a Szentesi Könyvtárban töltöttek egy délelőttöt, ahol a könyvtárosok segítségével ismerkedhettek a könyvtár használatával. A harmadik osztály tanulói pedig a Postamúzeumban a posta történetéről hallgattak előadást, majd a kiállítás során megismerkedtek régi postai eszközökkel.


 A 8. évfolyamosok pedig a budapesti Nemzeti Múzeum kiállításait nézték végig.
„A kulturális nap alkalmából a Magyar Nemzeti Múzeumba látogattunk el. Először a World Press Fotókiállítást néztük meg. Láthattunk képeket a világ problémáiról, hagyományokról, de akár még állatokról is. Kivetítőn betekintést nyerhettünk abba is, hogyan készülnek Borsi Flóra fotóművész képei. Ezután a Seuzo-kincseket néztük meg, majd a koronázási palástot. Mindhárom kiállítás csodálatos volt. Természetesen a WestEnd bevásárlóközpontban is tölthettünk egy kis szabadidőt. A nap végére elfáradtunk, de nagyon sok élménnyel lettünk gazdagabbak.”


(Hossó Hanna 8. c osztály)
Köszönjük a szervezést a humán munkaközösség tagjainak és az osztályfőnököknek.
Tóthné Hlavács Mária
munkaközösség-vezető

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template