Elektronikus napló

Kréta e-mail

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 105 vendég böngészi
Címlap
Tanévnyitó ünnepség PDF Nyomtatás E-mail
2020. szeptember 08. kedd, 13:39
2020. szeptember 1-jén tanévnyitó ünnepségre került sor a Koszta József Általános Iskolában is. Tudjuk, hogy az évnyitó minden tanuló számára fontos esemény, de a legfontosabb az új diákoknak, az intézmény küszöbét először átlépő kicsi elsősöknek.

 

A járványügyi helyzetre tekintettel az iskola tornatermében Molnárné Tóth Györgyi intézményvezető köszöntötte az új első évfolyamosokat, a diákság nevében őket fogadó negyedikeseket, valamint a megjelent szülőket. Az intézmény többi diákja az iskolarádión keresztül vett részt a tanévnyitón.

 

Az igazgató asszony kiemelte a szülői jelenlét fontosságát a gyermekek életében:
„Kérem, legyenek minél többet gyermekeikkel! Ne csak a tanulás, a számonkérés alkalmával, hanem a közös játék, beszélgetés, együttes örömök kapcsán, ugyanis: „A gyermek akkor emlékezik rád holnap, ha ma vele vagy.” (Steffen T. Kraehmer)


Kiemelte a család, a szülők, az iskola, a nevelők összefogását, együttes szeretetének elsődleges fontosságát a gyermeki ismeretszerzés, tudásátadás folyamatában.


„Mi hát a mi küzdelmünk célja és jutalma? Semmi, semmi más, mint, hogy az ő édes kacagását halljuk, növekvését lássuk, fölcseperedésével szerető fészkünkből szárnyra bocsássuk...” (Sas Ede)


„E szárnyrabocsátás első lépését kezdjük meg a 2020/21-es tanévben. Tegyük ezt közösen karöltve a kedves szülőkkel, kollégáimmal gyermekeink, közös jövőnk érdekében. E gondolatok jegyében a 2020/21-es tanévet megnyitom.”

Ebben az esztendőben a Koszta József Általános Iskola volt a városi tanévnyitó helyszíne. A rendezvényt Szabó Zoltán Ferenc polgármester úr is megtisztelte. Beszédében eredményes munkát kívánt, a jó szó meghallgatását, az egészségügyi előírások betartását hangsúlyozta.

Az idén iskolánkban három első osztály indult, elég magas létszámmal, mindhárom osztályban 28 tanulóval.

1.a 1.b 1.c

Olsákné Kóczán Gabriella,

Fülöpné Deák Sára

Tarr Piroska,

Kasza Erika

Gulyás Szilvia,

Héjja Norbert

Berki Borbála
Czakó Molli
Cziczka Hanna
Dobos Diána Ildikó
Halász Bence
Hati Maja
Havasi Hanna
Hegedűs Dániel
Hérány Gabriella Hanna
Horváth Máté Attila
Kocsis Milán
Kovács Adél
Kovács Tamás
Kőteleki Panni
Labádi Lia
Liszkai Tamás
Mészáros Luca
Nagy Krisztián Olivér
Őze Zétény
Papp Nimród
Pusztai Zoé
Rácz Sándor
Somogyi Laura
Szűcs Bernát
Törő Lotti Dorka
Török Anna
Túri Anna
Winter Tímea
Balogh Levente
Bán Barna
Czakó Liza
Csatordai Gréta
Darabos Csenge
Deák Edit
Debreczeni Lia
Gajda Henriett
Gyerkó Kata
Hingl Szabolcs
Horváth Zselyke
Illés Máté József
Irsai Bence
Kedem Natan
Kegyes Nimród
Klapka Hunor Péter
Kovács Kira
Majoros Linett
Nagyillés Zalán
Nemcsényi Katalin
Sebők Barnabás
Szalva Gréta
Szécsényi Hanna
Szigeti Miklós
Tóth Boglár
Vass Lili
Vida Patrik
Vincze Kincső
Ambrus Szófia Viktória
Balla Amira
Balogh Dénes
Beke Boglárka
Béni Kinga
Boldizsár Csaba Krisztofer
Bujtás Kamilla Georgina
Cheibeb Sarah Susanne
Doba Gergely
Érsek Csongor
Giczi Boglárka
Halál Lili
Horváth Kevin
Jenei Ajsa
Juhász Kende
Kaszás Herold
Kolompár Liliána
Lantos Máté
László Flórián
Mitlasóczki Diána
Pető Lina
Sajtos Róbert Balázs
Sebők Bence
Szabó Lotti
Székely Mira Fanni
Török Viktória
Varga Zalán
Vass Maja


 

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul

Határtalanul beszámoló



Csengetési rend

 1.óra 7:45  - 8:30
 2.óra 8:45  - 9:30
 3.óra 9:40  - 10:25
 4.óra 10:35 - 11:20
 5.óra 11:30 - 12:15
 6.óra 12:20 - 13:05

Ebédfizetés

 
2020. szeptember 23-24-25.
7.30-12:00
13:00 - 16:30

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóróra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2020. ? ?.(?),

16.30-17.30 között lesz.


Copyright © 2012 Koszta József Általános Iskola. Minden jog fenntartva!
Webdesing: Szeri Tamás, redei.hu, Joomla template