Elektronikus napló

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 9 vendég böngészi
Címlap
Bolyai matematika csapatverseny megyei/körzeti fordulója PDF Nyomtatás E-mail
2020. november 25. szerda, 14:02

A 2020/2021. tanévben is megrendezésre került nevezéses alapon a Bolyai matematika csapatverseny megyei/körzeti fordulója a 3-8. osztályosok számára. A járványhelyzetre való tekintettel az idei tanévben a verseny fordulóit online formában bonyolítják le.


„A verseny célja: Segíteni a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat. Lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat.”

Az egyórás verseny alatt a gyerekeknek 3-4 fős csapatokban, kellett 13 feleletválasztós kérdésre válaszolni. A feleletválasztós feladatok szövege után öt lehetséges válasz volt található, amelyek közül akárhány lehetett helyes (tehát akár mind is, de akár egy sem).   Minden csapatnak a válaszait egyedi kóddal kellett online feltölteni, vigyázva arra, hogy azonos pontszám esetén az a csapat ér el jobb helyezést, amelyik korábbi időpontban adta be legutolsó válaszait.


Iskolánkban nagy népszerűségnek örvend e csapatverseny. Ebben az évben 14 csapatunk, 54 fő versenyzővel és 4 fő felkészítő pedagógus tevékenységével zajlott a megyei döntőre való felkészülésünk. Ez idő alatt sok-sok vidám órát töltöttek együtt a csapatok.

A következő nagyon szép sikerek születtek iskolánkból:
3. évfolyam:

1. helyezett és országos döntős „Pontos négyes” - Héjja Albert, Malkócs Dávid, Mogyorósi Zalán, Tar Gábor
Felkészítő tanító: Seres Katalin

5. évfolyam:
5. helyezett: „5/1” - Fejes Dávid, Gila Balázs, Héjja Norbert, Szepesi Mór
Felkészítő tanár: Borbás Edit

6. évfolyam:
4. helyezett „200 ikuk” - Giczi Dániel, Lipcsei Szabolcs, Mészáros Milán, Szabó Noé
10. helyezett: „Nutellás gofrik” – Gyerkó Anna, Szabó Nelli Eszter, Szabó-Forrai Zselyke, Szegi Lilla Jázmin
11. helyezett „Zsenipalánták” - Bölcskei-Molnár Szonja, Ginda Kamilla, Jankó Maja, Vida Szonja
Felkészítő tanár: Lucza László

7. évfolyam:
1. helyezett és országos döntős „Csokikaticabogarak” - Deák Réka, Gazsi Janka, Mészáros Gergő, Nagy Zsuzsanna
Felkészítő tanár: Balogh Terézia
3. hely „KoronáSokk” - Bozó Bíborka Anna, Labát Vivien, Orosz Petra, Sarusi-Kis Nóra
Felkészítő tanár: Lucza László
9. hely „Számológépek” - Czakó Nikolett, Horváth Áron, Nagy Adél, Varga Nóra
Felkészítő tanár: Balogh Terézia

8. évfolyam:
3. hely: „Az nincs” - Boldizsár Rebeka, Sáfár Adél, Takács Aletta
8. hely „Idei kos” – Ágoston Bence, Bálint Zétény, Csóri Zsombor, Kovács Marcell
12. hely „DAVE TRUCK” - Gortva Levente, Ludányi Lóránt, Ormai Zoltán, Orosz Attila
Felkészítő tanár: Lucza László

Iskolánkból ebben az évben az összes felkészítő pedagógust díjazták, azaz díjat kapott: Balogh Terézia, Borbás Edit, Lucza László, Seres Katalin.


Továbbá nagy örömünkre szolgált, hogy Csongrád-Csanád megye tanári fődíjának nyertese a 2019/2020. tanévben Lucza László, iskolánk tanára lett, aki már másodjára érdemelte ki ezt a díjat.


A tanári fődíj odaítélésekor a felkészítő tanár versenyző diákjainak nagy számát és azok eredményességét vették figyelembe.
Nagyon szépen köszönjük Deák Réka szüleinek, hogy a járványhelyzetre való tekintettel elhozták az iskola összes díjazottjának  jutalmát.


Továbbá köszönjük szépen a kollégák és  szülők  a verseny megrendezéséhez nyújtott segítségét.


Gratulálunk minden csapatnak és a felkészítő tanároknak! További sok sikert kívánunk a döntőbe jutott csapatoknak!

 

Közzétette: Koszta József Általános Iskola OM: 029628 – 2020. november 25., szerda
 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul

Határtalanul beszámoló



Csengetési rend

 1.óra 7:45  - 8:30
 2.óra 8:45  - 9:30
 3.óra 9:40  - 10:25
 4.óra 10:35 - 11:20
 5.óra 11:30 - 12:15
 6.óra 12:20 - 13:05

Ebédfizetés

 
2020. december 8-9-10.
7.30-12:00
13:00 - 16:30

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóróra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2020. ? ?.(?),

16.30-17.30 között lesz.


Copyright © 2012 Koszta József Általános Iskola. Minden jog fenntartva!
Webdesing: Szeri Tamás, redei.hu, Joomla template