Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 152 vendég böngészi
Címlap Diákoldal
„Esze súgja, menj oda…” PDF Nyomtatás E-mail
2019. szeptember 05. csütörtök, 07:10
Iskolánkban augusztus 29-én, délután 17 órakor kezdődött el a 2019/2020-as tanév. Mint mindig, most is a tanévnyitó ünnepség volt az új tanév első mozzanata.

 

Voltak, akik nagy örömmel érkeztek, voltak, akik még a nyár után sóhajtoztak, de a legizgatottabbak biztosan az első osztályosok voltak. Közülük 14-en az ünnepi műsorban is szerepeltek, bebizonyítva, hogy egy apró emberkének is lehet nagy hangja:

Riadó, riadó, itt a suli híradó!
Minden terem kiadó!
Riadó, riadó, tanulásban ki a jó?
Nem ülök meg, mint a nagyok,
elsős vagyok, virgonc vagyok.
Bámul rám a kréta, tábla,
ha jövök az iskolába.

A műsort ünnepi beszédek követték. Az igazgató bácsi mellett Szirbik Imre, Szentes polgármestere, és dr. Chomiak Waldemar, önkormányzati képviselő is köszöntötte az új tanév összes szereplőjét. Gyerekeket, szülőket, pedagógusokat. Mindketten hangsúlyozták, hogy az eredményes munka csak közös akarattal valósítható meg. Rajtunk nem múlik! Mindenkinek kívánunk sikerekben gazdag tanévet!

Nánási Attila

1.a 1.b

Nánási Attila,

Balog-Dezső Orsolya

Szabó-Hankó Judit,

Matkócsik Andrea

   
Balogh Noel Bölcskei Molnár Adél
Beszédes Barbara Emma Esküdt-Molnár Ákos
Botos Bianka Gál Norbert Richárd
Csernus-Turza Csillag Gazsi Márk Barnabás
Deák Gergő Gila Zsombor Zsolt
Dékány Dominik Iván Nóra Krisztina
Döme Nóra Juhász Janka
Garai-Szabó Barnabás Karasz Bettina
Gémes Maya Keller Nóra
Győri Máté Király Noel Róbert
Katona Kis Vid Kovács Emma
Lakatos Bence Lángi Nándor
László Luca Mészáros Zoé Vivien
Lovász Krisztián Miskolczi Zétény
Máthé-Magyar Dominik Molnár Nóra
Mészáros Maja Mrena Balázs
Ördög Martin Pakó Lilla
Szénászky Lilla Sára Papp Gréta Emese
Szilágyi Sándor Áron Rácz Noémi
Szirbik Zsófia Léna Szabó Dominik
Tamási Viktória Szabó Dorina Kata
Tihanyi Gergő László Széll Kamilla
Tóth Dorina Taligás Noel
Verasztó Balázs Varga Nóra
  Varga Zorka

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template