Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 24 vendég böngészi
Címlap Archívum
A Kosztától a NASA-ig és tovább PDF Nyomtatás E-mail
2021. december 20. hétfő, 18:43
2021. december 10-én pénteken 14.00 órakor közel 30 tanuló és tanár várta online találkozóra, iskolánk egykori tanulóját Berki Zsoltot.
A modern technika eszközeit és szoftvereit felhasználva, a Teams alkalmazás segítségével tudtunk kapcsolatot teremteni a Finnországban élő egykori kedves tanítványunkkal.

Előadásának „A Kosztától a NASA-ig és tovább- egy átlagos szoftverfejlesztő karrierjének első 10 éve és a szakma virtuális bemutatása Berki Zsolt elbeszélésében” címet adta.


Az előadás első felében röviden ismertette tanulmányi útját, végzettségeit és beszélt néhány szót a családjáról. Kiemelte, hogy időnként fontos ügyekben döntéseket kell hozni, ami nem könnyű. Visszanézve úgy látta, hogy sikerült az esetek többségében, rövidebb vagy hosszabb mérlegelések után, a megfelelő „opciót” választania. A tanulmányaiban a Koszta után a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola majd a Kecskeméti GAMF következett. A főiskolás évei alatt Erasmus ösztöndíjjal két alkalommal lehetősége volt Finnországban tanulni. Mivel a számítástechnika nyelve az angol, így hangsúlyozta az angol nyelvtanulás fontosságát.

Az előadás második részében a munkahelyeiről mesélt, és az ott szerzett tapasztalatokat osztotta meg a diákokkal. Beszélt szakmája előnyeiről és hátrányairól is. Útmutatást adott többek között arról, hogy hogyan lehet mentálisan egyensúlyban maradni, elkerülni a korai kiégést. Kitért a NASA-val való munkakapcsolatára is.

A harmadik részben a szoftverfejlesztők munkájának sokszínűségét mutatta be. Itt ecsetelte a csapatban való munka fontosságát, és hogy állandó harcot kell vívni az idővel.

Az utolsó részben a felmerült kérdésekre adott kimerítő válaszokat. Választ kaphattunk arra is, hogy hány programozási nyelvet tanult meg idáig, mit csinál szabadidejében, milyen az időjárás mostanság, hány órát látják a napot a téli időszakban és hogy milyen a finn konyha…

Az előadásra, Zsolt nagy meglepetésére a volt osztályfőnöke és egyben matematikatanára (Szűcsné Péli Katalin) is bejelentkezett virtuálisan, aki végighallgatta az előadást, majd egy kis beszélgetésre tovább maradtak a virtuális térben.

A nagyszerű előadás után többen a teremben maradtunk, és az előadáson elhangzottakról spontán beszélgetés alakult ki a hallgatóság körében.

Nagyon szépen köszönjük az iskola nevében a tartalmas délutáni programot. Egy valódi 21. századi munkahely kitűnő bemutatását élvezhettük, amely korszerű, példaértékű prezentációval volt színesítve. Megerősítést nyerhettünk, hogy „a szorgalom önmagában nem garancia a sikerre, viszont annak az előfeltétele”.

 

Ígéretet kaptunk az előadás folytatására vagy megismétlésére, ami valószínűleg  egy pályaválasztási nap alkalmából fog megvalósulni

 

Lucza László

szervező

 

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template