2013. március 19. kedd, 15:52 |
|
A hatodik osztályos nívós magyarosok műsorával emlékezett iskolánk 1848. március 15-re, amely nap Magyarország újkori történetének egyik meghatározója, a nemzeti identitás egyik alapköve, a polgári átalakulás megindítója és a szerves része az 1848-as európai forradalmi hullámnak. |
Ezen az ünnepen kokárdákat viselünk, eszünkbe jut a Pilvax kávéház forradalmi ifjúsága, a Tizenkét pont, Petőfi versen a Nemzeti dal, és hogy a lelkes, ünneplő tömeg kiszabadította budai fogságából Táncsics Mihályt.
2013. március 14-én ahhoz a régi naphoz hasonlóan, esett az eső, mikor iskolánk apraja-nagyja összegyűlt, hogy megünnepelje nemzeti ünnepünket. A narrátorok bevezetője és a Himnusz meghallgatása után a műsor kitért a történelmi háttérre, amelyből a forradalmi események kiemelkedtek. Versek következtek a hazáról és a sajtószabadságról, majd rövid filmrészleten láttuk Landerer nyomdájának elfoglalását, a Tizenkét pont kinyomtatását, majd lelkes szavalók adták elő a Nemzeti dalt.
A szereplő hatodikos tanulókon kívül köszönjük Kovács Ágnes és Tóthné Hlavács Mária munkáját.
Képek
|