|
A kerékpáros Iskola Kupa területi fordulóját 2013. április 18-án rendezték meg a Koszta József Általános Iskolában a szentesi Rendőrség Közlekedésrendészeti alosztályának támogatásával.
|
Iskolánk igazgatója, Szemerédi András megnyitó beszédében megemlékezett nemrég elhunyt kollégánkról, Kováts Leventéről, aki mindig aktív résztvevője volt a közlekedési versenyeknek. Az ő tiszteletére ezt a versenyt a jövő évtől Kováts Levente emlékverseny néven szeretnénk meghirdetni.
Ebben az évben 46 gyermek nevezett. A megnyitó után a gyerekek KRESZ tesztet oldottak meg. Ezt követően két helyszínen folyt tovább a vetélkedő. Az egyik az iskola udvara volt, ahol ügyességi versenyszámban különböző akadályok között kellett minél kevesebb hibaponttal végigmenni a gyerekeknek. A másik helyszínen, az iskola körüli lakótelepen szabályossági tudásukról adtak számot, ahol közlekedési rendőrök pontozták a tudásukat.
Eredmények:
Egyéni lány:
1. hely: Makai Edit (Koszta József Ált. Isk.)
2. hely: Szabó Bianka (Arany János ÁMK. Ált. Isk. Fábiánsebestyén)
3. hely: István Anita (Arany János ÁMK. Ált. Isk. Fábiánsebestyén)
Egyéni fiú:
1. hely: Sebesy Csanád (Deák F. Ált. Isk.)
2. hely: Kasza László (Arany János ÁMK. Ált. Isk. Fábiánsebestyén)
3. hely: Pusztai Péter (Arany János ÁMK. Ált. Isk. Fábiánsebestyén)
Legszabályosabban közlekedő:
Trenka Dóra (Deák F. Ált. Isk.)
Szikszai Imre (Koszta József Ált. Isk.)
Legügyesebben kerékpározó:
Trenka Dóra (Deák F. Ált. Isk.)
Szikszai Imre (Koszta József Ált. Isk.)
Csapatban:
1. hely: Kasza László, Pusztai Péter, István Anita, István Zsóka (Arany János ÁMK. Ált. Isk. Fábiánsebestyén)
2. hely: Pólya Zsolt, Szikszai Imre, Makai Edit, Gugolya Vanda (Koszta József Ált. Isk.)
3. hely: Puskás Varga Martin, Nagy Róbert, Szabó Bianka, Varga Anett (Arany János ÁMK. Ált. Isk. Fábiánsebestyén)
Köszönet a versenybe segítő kollégáknak, akik a következők voltak:
Orosz Mariann, Szolláthné Sárközi Sarolta, Lucza László, Földi András, Faragó Ferenc, Borbás István, dr. Orosz Katalin és a rendőrség munkatársai.
A verseny támogatói:
Rendőrség, Profi Autósiskola, Szentes Város Önkormányzata, Bali Dezső őstermelő
Képek:
|