 |
A tehetséges kézilabdásaink fejlődése azt kívánta, hogy ne csak évente egyszer, a Diákolimpián versenyezzenek gyerekeink, hanem rendszeresen játsszanak meccseket. |
A NAGYOK:
A tehetséges kézilabdásaink fejlődése azt kívánta, hogy ne csak évente egyszer, a Diákolimpián versenyezzenek gyerekeink, hanem rendszeresen játsszanak meccseket. Ehhez egyesületté kellett alakulnunk, hiszen iskolánk nem tudta finanszírozni azt, hogy kéthetente más-más helyszínekre utazhassunk. A fiúk szeptembertől az országos U/14-es Gyermekkézilabda bajnokság Badó László régiójában szerepelnek, ahol már a középsőházi rájátszás mérkőzései zajlanak. Szépen fejlődnek, színvonalas mérkőzéseket játszanak, bizonyítva azt, hogy nem döntöttünk rosszul, mikor elindítottuk őket ezen az országos megmérettetésen.
A lányok, mivel ebben a bajnokságban nem volt jó a korosztály, a Békés megyei serdülőbajnokságban szerepelnek. Sajnos, nekik jóval kevesebb meccsük van, de bízunk benne, hogy jövőre nekik is kedvez majd a korosztály.
A KICSIK:
Szeptembertől a Magyar Kézilabda Szövetség egy újabb kétéves pályázattal támogat bennünket, most a kisebbeket. Ezért lett az iskolánk az MKSZ „KÉZILABDA AZ ISKOLÁBAN” programjának partneriskolája. A táblát mindenki láthatja a bejárati ajtóval szemben!

Ebben a programban a szakmai napokon minden területen felvetődött az igény a versenyeztetésre. Így februártól elindították a SULIKÉZI FESZTIVÁLT, melynek versenyeire korosztályonként lehetett nevezni. Mivel az iskoláknak erre nincs elkülönítve forrásuk, így a Szövetség anyagilag is segíti a csapatokat. Így az utazásunkat, szállásunkat, étkeztetésünket is ők állják. A céljuk ezzel kettős. Egyrészt a programban foglalkoztatott gyerekeket saját közegükben kívánja versenyeztetni, ezért kizáró ok, ha valaki egyesületi igazolással rendelkezik. Másrészt minél több gyereknek szeretne kedvet csinálni a versenyszerű sportoláshoz, elsősorban a kézilabdához. A kétnapos rendezvényre ebben a tanévben háromszor kerül sor. Már az első forduló le is zajlott február 13-14-én, Budapesten az Angyalföldi Láng Sportcsarnokban, ahol jelen volt a televízió, a sajtó, az MKSZ vezetősége és néhány válogatott játékos is.

Az U/9-es Kosztás fiúk és lányok 4-4 mérkőzést játszottak. Életük első igazi megmérettetésén senki sem vallott szégyent, sőt bebizonyítottuk, hogy milyen ügyesek és lelkesek is a szentesi kézilabdás gyerekek.

Mindkét csapatnak 2-2 győztes meccse született, sőt a lányok még egy megérdemelt döntetlent is bezsebeltek. Mindenki nagyon sok élménnyel érkezett haza, és már nagyon várjuk a következő fordulót!
 |