Elektronikus napló

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 35 vendég böngészi
Címlap Archívum
Az NTP-MTTD-16-0130 pályázat záróeseménye PDF Nyomtatás E-mail
2017. március 28. kedd, 11:26
Az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete „Egri, kaposvári, szentesi műhelyek projektmunkája Pro-Bot robottal az ISZE Tehetségpontban” c. projektje az NTP-MTTD-16-0130 támogatott pályázat keretében valósult meg.

 

 

A projekt befejezéseként 2017. március 20-án a szakkörön részt vett tanulók tanulmányi kirándulást tettek Budapestre. Skype-on keresztül a másik két város szakköröseivel már beszélgettek a gyerekek, de közel félévvel az első virtuális találkozás után, most először élőben is megismerkedtek.
A nap első közös programra a Csodák Palotájában került sor. (Budapest,  XXII. kerület Csopa Campona Budatétény, Családi Élményközpont  1222 Budapest Nagytétényi út 37-43.)
Itt szinte minden eszközt kipróbálhattunk, kísérletezhettünk velük. Az Öveges teremben a tűz témakörében előadást hallgattunk, sőt aktív résztvevői is lehettünk a kísérleteknek. Ezután közös ebédelés következett.
A nap második fő programja a Microsoft magyarországi székházának megtekintése volt. Nagy élményt jelentett a gyerekeknek a házban való rövid séta, és az azt követő interaktív előadás. Itt a fő téma a biztonságos internetezés volt. A legvégén a játékszobában lehetőség nyílott a dolgozók szabadidős vagy relaxációs tevékenységeinek segítésére szolgáló eszközök kipróbálására.
Reméljük, hogy a gyerekeknek ez a sok élményt nyújtó kirándulás később akár hatással is lesz a pályaválasztására.
Köszönjük Fodor Csabának a balesetmentes utazást.
(A Koszta József Általános Iskolának az ISZE 7 éves együttműködő tehetség partnere. Ez a kirándulás tovább erősítette az azonos hálózathoz tartozást.)

Lucza László szakkörvezető
informatikatanár


Tanulói reflexiók az NTP-MTTD-16-0130 pályázatról

Török Máté
Egy új oldalát ismertem meg a programozásnak. Segítette a pályaválasztásomat. Programozó szeretnék lenni és informatikai iskolában szeretnék tovább tanulni. Jó volt nem nemcsak a gép előtt programozni, hanem egy valós robotot is mozgathattunk.

Cserhalmi Ádám
Nagyon jó volt, hogy Imagine Logoba ilyen sok dolgot megtanultam. Skype-lás jó volt, mert megismertem új diákokat és bemutathattuk a programjainkat.  Programozni szeretnék felnőtt koromban is. Nagyon tetszett a tanulmányi kirándulás is!

Sajtós Dóra:
Nagyon szerettem a szakköri órákat. Ketten voltuk lányok, de a fiúk nagyon rendesek voltak velünk. Különösen azt az órát szerettem, amikor Laci bácsi rám bízta a más iskolába szánt feladatok megszerkesztését.  A feladatok egy része az én ötletem alapján készült.

Az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete „Egri, kaposvári, szentesi műhelyek projektmunkája Pro-Bot robottal az ISZE Tehetségpontban” c. projektje az NTP-MTTD-16-0130 támogatott pályázat keretében valósult meg.

 


 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template