Elektronikus napló

Beiratkozás 2024/2025

E-learning

KRESZ

Étkezés

Ki olvas minket

Oldalainkat 215 vendég böngészi
Címlap Archívum
Kisiskolások közlekedési versenye PDF Nyomtatás E-mail
2017. november 09. csütörtök, 14:00
A Koszta József Általános Iskolában rendezték meg 2017. október 18-án a Kisiskolások közlekedési versenyét.
A szentesi Rendőrség Közlekedésrendészeti osztályának támogatásával kiírt versenyen az általános iskolások 3-4. osztályos tanulói vehették részt.

 

Ebben az évben 33 tanuló nevezett a versenyre. A tanulók forgó színpad szerűen, három helyszínen versenyeztek. A korosztályuknak megfelelő tesztlapot töltöttek ki, az iskola udvarán található KRESZ-parkban forgalmi szituációban a rendőrök pontozása mellett kellett minél szabályosabban közlekedniük, valamint az ügyességi pályán vetélkedtek. A versenyen szerepet kapott a napokban felújított közlekedési lámpa is.

Az alábbi eredmények kerültek kihirdetésre:
Csapat:

1.    Koszta József Általános Iskola (Varga Nóra, Héri Kinga, Sinkó Ferenc, Zsíros Nimród Pál)
2.    Deák Ferenc Általános Iskola (Varga Dorka, Rónyai Laura, Füsti-Molnár László, keresztes Dávid)
3.    Deák Ferenc Általános Iskola (Huszka Panna, Márkus Alexandra, Szénászky Máté, Lantos István)

Egyéni
Fiú:

1.    Bölcskei-Molnár Dániel (Deák Ferenc Általános Iskola)
2.    Zsíros Nimród Pál (Koszta József Általános Iskola)
3.    Gáspár Bercel (Deák Ferenc Általános Iskola)

Lány:
1.    Héri Kinga (Koszta József  Általános Iskola)
2.    Varga Dorka (Deák Ferenc Általános Iskola)
3.    Márkus Alexandra (Deák Ferenc Általános Iskola)
 
Legjobb tesztkitöltő: Varga Dorka (Deák Ferenc Általános Iskola)
Legügyesebben közlekedő: Zsíros Nimród Pál (Koszta József Általános Iskola)

Felkészítő tanárok és a verseny lebonyolításában segítettek: Pengő Erzsébet főhadnagy, Lucza László, Szolláthné Sárközi Sarolta, Szobotáné Kulik Judit, Luczáné Kenyeres Mónika,Kováts Kornél, Czakóné Kiss Andrea, Pálfi Zoltánné, Geráné Révész Gabriella
A versenyt támogatták: Csongrád Megyei Balesetvédelmi Bizottság, Profi Autós Iskola, Bali Dezső, Johnson Controls, CBRE Kft, Labát Róbert, Szentes Városellátó Nonprofit Kft, Koszta Diákokért Alapítvány.

 

 
IWIWTwitterFacebookMyspace bookmark

Adó 1%

Referenciák

 

 

 

 

Határtalanul!

Határtalanul!

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2023 7.a-b

Határtalanul! 2023 7.c



Csengetési rend

1.óra 7:45 - 8:30
2.óra 8:45 - 9:30
3.óra 9:40 - 10:25
4.óra 10:35 - 11:20
5.óra 11:30 - 12:15
6.óra 12:20 - 13:05

Nyári szünet


Már csak
van hátra a nyári szünetig!

Fogadóóra

Intézményünkben a következő fogadóóra

2024. ??. ??.

??:?? lesz.


Copyright © 2012 Szentesi Koszta József Általános Iskola.
Webdesign: redei.hu, Joomla template